orvos 

Luxusút orvosoknak: csábító gyógyszercégek

Régóta megy ez, de ma már ritkább, hogy utaztatják az orvosokat – mesélte a neve elhallgatását kérő doktor a Blikknek. – 10-15 évvel ezelőtt még a rokonokat is el lehetett vinni például Szicíliába 4 napra, teljes ellátással, egy jó szállodába úgy, hogy a gyógyszercég nem kért érte mást, csak hogy az orvosok délelőttönként hallgassák végig az adott termékükkel kapcsolatos tájékoztatást.

Év végi „szakmai ajándék”


Úgy is szokás honorálni az orvosokat, hogy a gyógyszergyárak elhívják őket valamilyen programra előadást tartani, alkalmanként akár 50 ezer forintért – folytatta a szakorvos, hozzátéve: itt még mindig nem ér véget a gyógyszergyárak hálája. Év vége felé külön jutalom is jár a doktoroknak. – Ilyenkor igyekeznek szakmai ajándékot adni: szakkönyveket, vérnyomás- vagy koleszterinmérőt, de egy idő után már mindenből van elég. Meg lehet például beszélni, hogy a szakkönyv helyett egy-egy értékesebb művészeti albumot vagy mást hozzanak.


A téma egy héttel ezelőtt került reflektorfénybe, amikor holtan találtak egy 41 éves magyar orvost egy luxusszálloda medencéjében. K. Tibor orvos volt, és egy harminc orvosból álló társasággal érkezett Phuketre egy tanulmányi út keretében. Egyelőre vizsgálják, ki fizette az utat.


2011. január 31.

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk