Mi alapján rúgtak ki?
A magyarországi nagyvállalatok 68 százaléka kizárólag üzleti szempontokat vett figyelembe a válság miatt feleslegessé vált munkavállalói elbocsátásakor, míg 32 százalék egyéb, például szociális szempontokat is mérlegelt a csoportos létszámleépítésnél - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. felméréséből.
Határozott idős szerződés, részmunka, nyugdíjhoz közel
Bank Dénes, a GKI kutatásvezetője az MTI-nek elmondta: a cégek jellemzően a határozott idejű, rövid távú munkaszerződéssel rendelkező munkavállalókat bocsátották el, miközben a vállalatok a rugalmasság miatt egyre inkább épp ezt a foglalkoztatási formát preferálják.
Jellemző volt, hogy a cégek leépítéskor inkább azok közül választottak, akik közel voltak a nyugdíjkorhatárhoz, és a vállalatok többsége ezt a kiválasztási gyakorlatot egyben a szociális szempontok érvényesülésének tekintette, nem számolva azzal, hogy e korcsoport újraelhelyezkedési esélyei az átlagosnál lényegesen rosszabbak.
Azoknál a cégeknél, ahol az elbocsátások során nemcsak az üzleti szempontokat vették figyelembe, ott a vállalatok általában más területeken is törekedtek társadalmilag felelősek lenni. Ezek a cégek leépítéskor a teljesítmény mellett a családi körülményeket, az újraelhelyezkedés esélyeit, az eltartott gyermekek számát, és a család szociális körülményeit is mérlegelték.
Így segítettek az elhelyezkedésben
A GKI felméréséből kiderül az is, hogy a válaszadó vállalatok közel fele rendelkezett információval arról, hogy elbocsátott dolgozói el tudtak-e helyezkedni, 38 százaléka pedig valamilyen formában segítette is egykori munkavállalóit. A cégek elsősorban a helyi munkaügyi központ, valamint a környékbeli cégek bevonásával próbáltak munkahelyet keresni, de voltak olyanok is, akik fejvadászokkal, munkaerő-közvetítőkkel konzultáltak.
2010. szeptember 27.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?