kapubanner for mobile

Nem oldja meg a költözés a fiatal munkanélküliséget

Az Európai Unióban komoly problémát jelentő ifjúsági munkanélküliséget nem oldja meg önmagában a munkaerő mobilitása, ehhez helyi és nemzeti erőfeszítésekre, a gazdaság serkentésére van szükség - mondta csütörtöki római sajtótájékoztatóján Andor László foglalkoztatáspolitikáért felelős uniós biztos.

A biztos, aki ismertetése szerint az évet az Athénben és Rómában az EU-elnökséget 2014-ben betöltő két tagállamban a munkanélküliségről és a szegénységről folytatott találkozókkal kezdte, kijelentette: az állás nélküli fiatal generáció szenved. Ez nem egyéni, hanem európai méretű gazdasági, politikai és társadalmi probléma. Ugyanakkor hangsúlyozta: az EU elégséges forrást biztosít a fiatalkori foglalkoztatottság erősítésére. Ez a következő két évben összesen 6 milliárd eurót jelent azoknak a tagállamoknak, ahol a fiatalok munkanélkülisége túllépte a 25 százalékot.


Állást vagy képzést minden 25 év alattinak


Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet a fiatalkori munkanélküliséggel szemben tavaly februárban elindított Ifjúsági Garancia (Youth Garantee) programra, amelynek célja, hogy a 25 év alatti állás nélküli fiatalok négy hónapon belül munkapiaci lehetőségre találjanak.
Andor László elmondta, a számos kezdeményezés között az Európai Bizottság a jövő héttől hatékonyabbá teszi az EURES (Európai Foglalkoztatási Szolgálat) állásközvetítő és tanulmányi lehetőségekkel kapcsolatos információs portáljának működését. (MTI)


2014. január 10.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek