kapubanner for mobile

Több a munkanélküli Zalában

Több mint 2 900-zal nőtt januárban az álláskeresők száma Zala megyében - közölte Borsos József, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója.

Az év első hónapjában 19 238 munkanélkülit tartottak nyilván a kirendeltségeken, mintegy 1 500-zal többet, mint egy évvel korábban. Az idényjellegű, szezonális munkák hiánya miatt a korábbi években is emelkedett januárban az álláskeresők száma. Ez idén is meghatározó volt, de a létszámleépítések, valamint a közfoglalkoztatás megszűnése miatt is sokan kerültek vissza a nyilvántartásba. A közfoglalkoztatás előkészítése, szervezése már folyamatban van, de a tényleges foglalkoztatás még nem indult be.


Januárban 4 ezer álláskeresőt regisztráltak a kirendeltségeken, közülük 1700-an segéd- vagy alkalmi munkásként dolgoztak korábban.


A legnagyobb kereslet, mintegy 1,7 ezer álláslehetőség a segéd- vagy alkalmi munkára irányult, kisebb létszámban pedig pénzügyi tanácsadókat, húsfeldolgozókat, bolti eladókat tehergépkocsi-vezetőket, szerszámkészítőket, kárpitosokat és forgácsolókat kerestek a munkaadók (MTI).


2013. február 20.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek