Tulajdonosok lehetnek a munkavállalók
Kedvezményesen vásárolhatnak állami részt a munkavállalók azon nem stratégiai cégeknél, ahol az állam a kisebbségi tulajdonos; az erről szóló szakértői koncepciót őszre készíti el a Munkástanácsok Országos Szövetsége, miután javaslatát pozitívan fogadta a kormányfő - írja a Magyar Nemzet.
Politikai támogatást kapott a szövetség régen szorgalmazott, kedvezményes munkavállalói résztulajdonlásra vonatkozó javaslata, amikor a keresztény-konzervatív konföderációval és a Liga szakszervezetekkel egyeztetett Orbán Viktor. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a napilapnak elmondta, hogy a találkozón a kormányfő pozitívan fogadta elképzelésüket, így a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től nemsokára megtudják, melyek azok a nem stratégiai jelentőségű kisebbségi állami tulajdonrészek, amelyek megvásárlására a munkavállalók lehetőséget kaphatnának.
Osztalékkal növelhető a jövedelem
Tulajdonosként a munkavállalók beleláthatnának és beleszólhatnának a cég működésébe, így a profitszerzésen kívül más, például foglalkoztatottsági szempontok is megjelenhetnének a döntésekben. Tulajdonosként további osztalékban, azaz több jövedelemben is részesülhetnének a munkavállalók.
A kedvezményes munkavállalói résztulajdonosi program felújított változatát legkésőbb őszig elkészítik, amelyet a nemzetgazdasági tárca foglalkoztatáspolitikai államtitkárságának nyújtanak majd be. Palkovics Imre reményét fejezte ki, hogy kedvezményes résztulajdonlás hosszú távon más állami vállalatokra is kiterjeszthető lesz.
2012. július 31.
- 2026.04.24Pannon HR Konferencia Székesfehérvár Tavaszi Pannon HR Konferenciánkon Székesfehérváron, ahol ismét neves előadókkal, érdekes és aktuális témákkal készülünk. Amikor a döntéseknek súlya van – felelősségvállalás kultúrája a vezetésben és HR-ben
Részletek
Jegyek
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Rejtett csapdák a külföldi munkavállalóknál: sok cég már belefutott 4 napja
- Szabadságon vannak, csak nem szóltak róla – így verik át a cégeket a dolgozók 5 napja
- Így érzik magukat a munkavállalók: elkötelezettség, stressz és a vezetők szerepe 5 napja
- Ezért nem működik a munkahelyi mentális egészség – és a legtöbb cég észre sem veszi a hibát 7 napja
- Bevallás előtt: így kerüld el az ügyvezetők hibás TB-minősítését 1 hete
- Gyermekes munkavállalók juttatásai 2 hete
- Félnek a jövőtől? - A fiataloknak már nem a fizetés a legfontosabb a munkahelyen 2 hete
- Nyugdíj melletti munka 3 hete
- A dolgozók hangja süket fülekre talál? – elmaradt a párbeszéd a pártok és a szakszervezet között 3 hete
- Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt 4 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 4 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?