Munkáért kiált Miskolc és a régió
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Miskolcon és a régióban munkahelyek százaira, ezreire lenne szükség.
Ez az alapprobléma a térségben - jelentette ki Varga Gergő, a párt miskolci alelnöke és Tompa Sándor, a DK miskolci önkormányzati képviselője Orbán Viktor miniszterelnök látogatása után, a helyi Városháza előtt kedden, sajtótájékoztatón.
Varga Gergő szerint nem készült fel a miniszterelnök Miskolc problémáival kapcsolatban, nem tudja azt például, hogy a városban csak az elmúlt egy hónapban 60 család vásárolt jegyet Torontóba kitelepülési szándékkal. Minden családból legalább egy ember már külföldön dolgozik, és az abaúji vagy ózdi térségben az érettségizett fiatalok migrációja gyakorlatilag 100 százalékos - közölte a DK helyi alelnöke.
Tompa Sándor úgy fogalmazott, arra kíváncsi, "mit hozott az Orbán család Miskolcra". Szerinte ugyanis a kormányfő családjának több tagja különböző vállalkozásokban "utazik". Kérdésként fogalmazta meg: mindez azt jelenti-e, hogy hamarosan LED-világítás lehet a településen vagy a közműveket felcsúti közreműködéssel felújítják, de ide sorolta az építési-tervezési munkálatokat is.
Véleménye szerint a 2010 előtti kormány kialakította az ipari parkokat, most már befektetésekre lenne szükség.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek