Munkahelyi Önkéntesség Díjat nyert a Magyar Telekom
A Magyar Telekom civil stratégiai partnerével közösen indított Jövő/Menő programja elnyerte a magyarországi Munkahelyi Önkéntesség Díjat - tudatta a cég sajtóközleményében.
Európai Éve" egyik kiemelt programja az Európa 22 országában
lezajló munkahelyi önkéntességi pályázat, amelynek célja a
leginnovatívabb és leghatékonyabb önkéntességi projektek
megismertetése, valamint nemzeti és európai szintű elismerése.
Ennek részeként hirdette meg a HBLF a Munkahelyi Önkéntesség Díj pályázatot minden olyan magyarországi vállalat részére, amely - mérettől függetlenül - munkahelyi önkéntességi programot vezetett be annak érdekében, hogy javítsa a munkavállalási nehézségekkel küzdő emberek foglalkoztathatósági esélyeit.
A díjat három kategóriában hirdették meg Magyarországon:
nagyvállalati, kisvállalati és új belépő (közelmúltban indított)
munkahelyi önkéntességi programokkal lehetett pályázni. A szakmai zsűri döntése alapján a Magyar Telekom és civil stratégiai
partnere, a Szívlapát Alapítvány 2010-ben indított közös
programja, a Jövő/Menő a nagyvállalati és az új belépő kategórában egyaránt elnyerte a Munkahelyi Önkéntesség Díjat. Ennek köszönhetően mindkét kategóriában a Jövő/Menő program képviseli Magyarországot a pályázat európai szintű fordulójában.
A 2010-ben indult, háromévesre tervezett Jövő/Menő program célja, hogy egy kiválasztott terület - a Borsod megyei, mintegy 15 ezer lakosú Mezőcsát kistérség - életén keresztül mutassa be a fenntartható fejlődés megvalósulási lehetőségeit, a helyi társadalom bevonásával, közösségi programok és műsorok sorozata keretében. Erre a térségre azért esett a választás, mert kiemelten hátrányos helyzetű - a magas munkanélküliség, a szakorvosi ellátás hiánya és a turizmusból származó alacsony jövedelem mellett a digitális elmaradottság is jellemzi.
Az együttműködésen alapuló projektben fontos szerepet játszik a
társadalom, a környezet és a gazdaság harmonizációjának
megismertetése - lokális keretek között, de globális értékrend mentén. A gyakorlati magvalósítás és a programok áttekinthetővé és érthetővé teszik a fenntarthatóság jelentését, és egyúttal a helyi lakosokat is közösséggé kovácsolhatják.
A Jövő/Menő program kezdete óta a Magyar Telekom mintegy 160
önkéntese 250 önkéntes napot dolgozott a rendezvényeken. A programsorozat önkénteseihez közel 200 nem Telekom alkalmazott önkéntes is csatlakozott, akik elsősorban a különféle
fesztiválokon szervezett megjelenések kapcsán jelentkeztek.
A Jövő/Menő program négy rendezvénysorozat köré szerveződik. A
Digitális Híd Fest keretében a Magyar Telekom önkéntesei az
internet használatára tanítják a települések lakosait, ezzel is
elősegítve a digitális felzárkózást. A kísérő programok sorában
Novák Péter és a kulturpart.hu stábja tehetségkutató versenyt is szervez, amelynek nyertesei fellépési és internetes megjelenési lehetőséget kapnak.
A Helyi termék képzéssorozat célja az ismeretterjesztés mellett egy virtuális helyi piac létrehozása, ahol a helyi termelők és a fogyasztók könnyebben egymásra találhatnak, és ez elindíthatja a helyben előállított termékek felértékelődését. Az ingyenes Médiasuli tanfolyamon a televíziózás, az újságírás, az internet iránt érdeklődő fiatalokat képeznek ki, akik az országos sajtónak hírt adhatnak a kistérség történéseiről és a program eredményeiről.
A Jövő/Menő ErőNyerő nevű megújuló energiaforrás műhely fő célja az alternatív energiaforrásokkal kapcsolatos tudás elterjesztése. Szakemberek, valamint a Magyar Telekom önkénteseinek segítségével számos egyszerű és olcsó, megújuló energiahordozóra épülő megoldást ismerhetnek meg az érdeklődők, amelyekkel nem csupán a környezetünkért tehetünk és az energiaszámlánkat csökkenhetjük, hanem közvetett módon a lakosok egészségügyi helyzetét és életminőségét is jelentősen javíthatjuk.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- A titkos fegyver, amivel a cégek boldogabb és hatékonyabb csapatot építenek 3 hete
- Magyar Revolut: 12 kérdés, amire még nincs válasz 3 hete
- Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher 1 hónapja
- Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből 1 hónapja
- Egy külföldi dolgozó késelte meg kollégáját egy szegedi építkezésen 1 hónapja
- Rekordtaglétszám, rekord befizetések – mi áll az önkéntes pénztárak berobbanása mögött? 1 hónapja
- Ilyen egy gondoskodó munkaadó: díjat nyert a HungaroControl 1 hónapja
- Inflációt meghaladó hozamot értek el a nyugdíjpénztárak 2025-ben 2 hónapja
- Új vezérigazgató a a Magyar Suzuki Zrt. élén 2 hónapja
- A munkahelyi hiányzás ára: így lehet lemaradni az előléptetésről és a magasabb fizetésről 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?