Munkahelyteremtési program: aláírták az első szerződést
Aláírták az első támogatási szerződést a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkahelyteremtési célú pályázata keretében; Eke István ózdi egyéni vállalkozó 25,2 millió forintot nyert el, amelyből 12 új munkahelyet hoz létre.
Az egy új munkahely létrehozására maximálisan igénybe vehető támogatás mértéke 2,2 millió forintra emelkedett, ez korábban sosem volt ekkora összeg, mindösszesen maximum 1,4 millió forintot lehetett erre fordítani - mondta Czomba Sándor. A támogatás fejében ezért azt várják, hogy legalább két évig a bővített létszámot megtartsa a vállalkozás, de bíznak a további fejlesztésekben.
Demeter Ervin kormánymegbízott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyét érintő adatokról azt mondta: nőtt a beadott és a nyertes pályázatok száma, míg 2010-ben 36 pályázatból 27 volt sikeres, addig az idén 124 pályázat érkezett és ebből 75 nyert. A munkaügyi központ közlése szerint a rendelkezésre álló ötmilliárd forintból az összes forrás 24 százalékát az Észak-magyarországi Régió kaphatta meg a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, ez 1,2 milliárd forint támogatást jelent. Borsod-Abaúj-Zemplénben ez az arány 17 százalék: 845 millió forintos támogatás érkezik a térségbe, és mindez 1,3 milliárd forint értékű fejlesztést indukál majd.
Az ózdi-putnoki kistérségből - amely az ország 33 leghátrányosabb helyzetű kistérsége közé sorolható - 15 pályázat érkezett, ebből 13 sikeres volt. A pályázat segítségével 106 millió forinthoz jutnak a kistérség kis- és közepes vállalkozásai, amellyel 56 munkahelyet tudnak teremteni.
Döntően a feldolgozó-, az élelmiszeripar és a vendéglátás területére összpontosulnak a pályázatok: legtöbben ötmillió forint alatti összegeket nyertek, két vállalkozás nyert el 25 millió, vagy afölötti összeget, köztük Eke István ózdi egyéni vállalkozó, aki a pénzen félautomata célgépeket szerez be, így tudja növelni vállalkozása létszámát. Elsősorban munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetűeket foglalkoztat, vagyis pályakezdőket, megváltozott munkaképességűeket, 50 év felettieket, illetve roma származásúakat. A vállalkozás egyébként az amerikai tulajdonú, ózdi telephelyű multinacionális cég, a General Electric minőségi beszállítója.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- A targonca jogsitól a Java programozásig: kiderül, kik a felnőttképzés igazi bajnokai 1 hete
- 110 új munkahely jön létre Mezőtúron 1 hete
- Ezer új munkahely jön létre Miskolcon 2 hete
- Visszakövetelhető a munkabér tanulmányi szerződés megszegése esetén? 2 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata 4 hete
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 1 hónapja
- Kétszáz munkahelyet hoz létre a Rosenberger Csoport új beruházása 1 hónapja
- Kétszáz új munkahely jön létre Sóskúton 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?