Munkanélküli lesz a bevándorlók többsége egy német intézet szerint
A keresőképes bevándorlók negyede tud csak elhelyezkedni az idén Németországban, így többségük tartósan munka nélkül maradhat - olvasható a kölni gazdaságkutató intézet (IW) kedden közzétett jelentésében.
Az IW előzetes becslés alapján kiszámolta, hogy Németországnak mennyibe fog kerülni a menekültek ellátása, és ennek milyen hatása lesz a munkaerőpiacra. Szerintük 2015-ben 1,1 millió, 2016-ban 800 ezer és 2017-ben 500 ezer bevándorló érkezett, illetve érkezhet Németországba, többségük Szíriából, Afganisztánból és Irakból.
Az IW szerint 2016-ban 400 ezer, míg 2017-ben további 175 ezer munkaképes bevándorló érkezik az országba, akik közül éves átlagban csak minden negyedik fog elhelyezkedni. A többiek munkanélküli segélyben (Hartz-IV) részesülnek majd, azaz pénzügyi és anyagi segítséget igényelhetnek a német államtól, aminek jelentős kihatásai lesznek az állami költségvetésre. A menedékkérőknek járó és a munkanélküli segélyeknél is a gazdaságkutató intézet havonta ezer euróval (310 ezer forint) számol menekültenként.
Az IW becslései szerint a menekültek ellátására és elszállásolására az állam közel 17 milliárd eurót költhet 2016-ban, illetve mintegy 23 milliárdot 2017-ben. Ehhez jönnének hozzá a nyelvtanfolyamok és integrációs kurzusok költségei évente 5 milliárd euróval. A bevándorlók ellátásának éves költsége így a becslések szerint 2016-ban 22, 2017-ben 28 milliárd euró lehet. Ezeket az összegeket a német szövetségi államnak, a tartományoknak és önkormányzatoknak kellene előteremtenie.
A kölni gazdaságkutató intézet szerint ugyan nem tudni pontosan, mennyi bevándorló érkezhet még Németországba, már most is megalapozott a feltevés, hogy a közpénzek terén képzett korábbi tartalékokat apránként fel fogják élni. A szövetségi állam és a tagállamok újbóli eladósodásának megakadályozására, illetve csökkentésére - különösen 2017-ben - az IW szerint az állami költségvetés kiadási oldalának kritikus felülvizsgálata szükséges.
A szövetségi munkaügyi ügynökség (BA) vezetőségének munkaerő-piaci politikáért felelős vezetője, Detlef Scheele szerint a regisztrált munkanélküliek száma az idén éves átlagban 70 ezerrel haladja majd meg a tavaly év végi 2,681 milliót. E csoporton belül a menekült státusban lévők száma nagyjából 130 ezerrel emelkedik, és így eléri a 350 ezret. Ők viszont már jogosultak lesznek a Hartz-IV juttatásokra.
A BA tapasztalatai szerint a menekülteknek nagyjából 10 százaléka tud elhelyezkedni a státus megszerzése utáni első évben. A foglalkoztatottsági arány körükben aztán fokozatosan emelkedik, az ötödik évben eléri az 50 százalékot, és tizenöt év után eléri a 70 százalékot.
Ugyanakkor a jelenleg Németországba érkező gyerekeknek jó esélyeik vannak, hogy a jövő szakmunkásai legyenek, és "jó esélyeik vannak azoknak is, akik a 35. életévüket még nem töltötték be, hogy valamilyen munkához képesítést szerezzenek. Azoknál viszont, akik már jóval túlléptek a negyvenen, már nehézségek lesznek" - mondta Scheele, aki hozzáfűzte, hogy a menekültek német munkaerő-piaci integrációja hosszú folyamat lesz.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A háztulajdonosok több mint fele azt állítja, hogy félretesz pénzt arra az esetre, ha hirtelen munka nélkül maradna, a bérlők közt alacsonyabb ez az arány. Teljes cikk
Egy friss felmérésben a válaszadók nagy része egyetért abban, hogy vezetők vagy nem veszik észre, hogy nem kapnak lehetőséget teljes potenciáljuk... Teljes cikk
Jelentősen csökkent a vállalat bevétele 2025-ben. Teljes cikk
- A fiatal felnőttek közel fele ritkán vagy soha nem tesz félre pénzt arra az esetre, ha nem tudna dolgozni 2 hete
- Vége lehet a klasszikus 8 órás munkanapnak Németországban – vajon jó ötlet? 3 hete
- Miért lett sokkal nehezebb állást találni és miért kellenek a vendégmunkások? 4 hete
- Fogy a dolgozó Magyarország: újabb tízezrekkel kevesebben a munkaerőpiacon 1 hónapja
- Dolgoznak – de nincs munkájuk: így terjednek a kamuirodák 2 hónapja
- A munkanélküliségi ráta alakulása nemek szerint - grafikon 3 hónapja
- Megfordult a trend: meredeken csökken a brit bevándorlás 3 hónapja
- Megtorpant a munkaerő-migráció: ötödével kevesebb bevándorló érkezett a gazdag országokba 4 hónapja
- Dolgoznának, de nem tudnak – 26 millió ember rekedt a munkaerőpiac szélén Európában 4 hónapja
- Brutális szigorítás Nagy-Britanniában: nyelvvizsga nélkül nincs munkavállalás 5 hónapja
- Több ezer munkavállalóját rúgja ki Európa legnagyobb légitársasága 5 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben