Munkaszüneti napok a közép-kelet-európai régióban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHabár idén a korábbi évekhez képest sokkal több hosszú hétvégének örülhetnek a magyar munkavállalók, éves szinten kevesebb a törvényben meghatározott munkaszünetet jelentő ünnepnap hazánkban, mint a régió többi országában - mutat rá egy felmérés.
Érdemes okosan beosztani a szabadságokat
Ezekben a hetekben a legtöbb cégnél csúcspontjához ér a szabadságolási szezon, hiszen a munkavállalók nagy része ekkorra időzíti nyaralását. Sokan tervezik úgy a szabadságukat, hogy egy hosszú hétvége is beleessen, így kevesebb szabadnapot felhasználva a vakációra. Valószínű, hogy az egyetlen nyári hosszú hétvége miatt, augusztus 20. környékén lesz a szabadságolások csúcspontja, ugyanis nemzeti ünnepünk idén hétfőre esik. Ám nem ez az egyetlen hosszú hétvége ebben az évben: 2012-ben az összesen kilenc darab három- vagy négynapos pihenésből még öt hátravan - érdemes tehát okosan beosztani a szabadságokat,kihasználva a hosszú hétvége adta extra szabadnapokat - olvasható a közleményben.
Az Accace outsourcing és tanácsadó cég lapunknak eljuttatott, hat közép-kelet-európai országban végzett felmérése szerint a hosszú hétvégék magas száma ellenére a magyar munkavállalók számára sokkal kevesebb munkaszüneti napot jelentő ünnepnap van, mint a közép-kelet-európai régió többi országában dolgozóknak. Miközben például Lengyelországban 13, Szlovákiában pedig 15 a fizetett szabadnapok száma évente, addig hazánkban mindössze 10 olyan ünnepnap van egy évben, amikor nem kell dolgozniuk a munkavállalóknak.
A felmérésben résztvevő országok (Csehország, Magyarország, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Ukrajna) közül hazánkban és Ukrajnában a legkevesebb az ünnepnapok száma. Az ukránok azonban mind a tíz napot megkapják szabadnapként, mivel ha esetleg hétvégére esik egy ünnepnap, akkor a rákövetkező hétfőn biztosan nem kell dolgozniuk. A régió többi országában, így Magyarországon is ilyen esetekben bukják a munkavállalók a szabadnapot. Akiknek azonban a hétvégére eső ünnepnapon is dolgozniuk kell, azok jellemzően dupla annyi bért kapnak szombatra és vasárnapra, mint egy átlagos hétköznapon.
További érdekesség, hogy igen népszerű a hosszú hétvégék kreálása a munkanapok cseréjével: a hat régiós ország mindegyikében le kell dolgozni a pénteket vagy a hétfőt, ha a munkaszüneti nap csütörtökre vagy keddre esik, Lengyelország és Szlovákia kivételével, ahol ilyen esetekben a hétfő vagy a péntek ugyanúgy munkanap - derül ki a kutatásból.
Ezekben a hetekben a legtöbb cégnél csúcspontjához ér a szabadságolási szezon, hiszen a munkavállalók nagy része ekkorra időzíti nyaralását. Sokan tervezik úgy a szabadságukat, hogy egy hosszú hétvége is beleessen, így kevesebb szabadnapot felhasználva a vakációra. Valószínű, hogy az egyetlen nyári hosszú hétvége miatt, augusztus 20. környékén lesz a szabadságolások csúcspontja, ugyanis nemzeti ünnepünk idén hétfőre esik. Ám nem ez az egyetlen hosszú hétvége ebben az évben: 2012-ben az összesen kilenc darab három- vagy négynapos pihenésből még öt hátravan - érdemes tehát okosan beosztani a szabadságokat,
A 2013-as év Magyarországon rögtön egy hosszú hétvégével indul: december 31. hétfőre esik, ezt a napot december 29-én dolgozzák le a munkavállalók, így utána egy háromnapos hétvégével búcsúzunk az óévtől és köszöntjük az újat
Az Accace outsourcing és tanácsadó cég lapunknak eljuttatott, hat közép-kelet-európai országban végzett felmérése szerint a hosszú hétvégék magas száma ellenére a magyar munkavállalók számára sokkal kevesebb munkaszüneti napot jelentő ünnepnap van, mint a közép-kelet-európai régió többi országában dolgozóknak. Miközben például Lengyelországban 13, Szlovákiában pedig 15 a fizetett szabadnapok száma évente, addig hazánkban mindössze 10 olyan ünnepnap van egy évben, amikor nem kell dolgozniuk a munkavállalóknak.
A felmérésben résztvevő országok (Csehország, Magyarország, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Ukrajna) közül hazánkban és Ukrajnában a legkevesebb az ünnepnapok száma. Az ukránok azonban mind a tíz napot megkapják szabadnapként, mivel ha esetleg hétvégére esik egy ünnepnap, akkor a rákövetkező hétfőn biztosan nem kell dolgozniuk. A régió többi országában, így Magyarországon is ilyen esetekben bukják a munkavállalók a szabadnapot. Akiknek azonban a hétvégére eső ünnepnapon is dolgozniuk kell, azok jellemzően dupla annyi bért kapnak szombatra és vasárnapra, mint egy átlagos hétköznapon.
További érdekesség, hogy igen népszerű a hosszú hétvégék kreálása a munkanapok cseréjével: a hat régiós ország mindegyikében le kell dolgozni a pénteket vagy a hétfőt, ha a munkaszüneti nap csütörtökre vagy keddre esik, Lengyelország és Szlovákia kivételével, ahol ilyen esetekben a hétfő vagy a péntek ugyanúgy munkanap - derül ki a kutatásból.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?