Nagy dugók alakultak ki a tegnapi taxisdemonstráció miatt
Több mint ezer jármű részvételével forgalomlassító taxisdemonstráció volt hétfő délután Budapesten; a fuvarszervezők azt követelik, hogy rendezzék a munkakörülményeiket és a jogaikat, egyúttal tiltakoznak a hivatásukat érintően januárban életbe lépő új rendelkezések ellen. A megmozdulás nyomán nagy dugók alakultak ki.
Mivel a forgalomlassító demonstrációt a délutáni csúcsforgalom idejére időzették a taxisok, a rendőrség már korábban lezárta az útkereszteződéseket, hogy elkerüljék a torlódásokat, de így is nagyobb tumultus alakult ki Budapest belvárosában. A taxisok konvoja a felvonulás alatt olyan hosszú volt, hogy amikor a menet első autója a Városháza elé ért, az utolsó autó akkor gördült ki a Felvonulási térről.
Az Oktogonnál a Societas tartott szimpátiatüntetést; az ott megjelent kéttucatnyi demonstráló "Kösz Orbán!" feliratú transzparenseket tartott a magasba, míg máshol, több helyen fehér szegfűket osztogattak az útkereszteződéseknél a taxisoknak.
Metál Zoltán, a megmozdulást szervező Országos Taxis Szövetség elnöke az MTI-nek még a felvonulás kezdete előtt azt mondta: abban bíznak, hogy békés megmozdulásukkal "gondolkodóba ejtik" a városvezetést a tekintetben, hogy érdemes leülni velük tárgyalni, érdemes békés módon rendezni a taxisok helyzetét.
Egy héttel ezelőtt, pünkösd hétfőn a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete tartott tiltakozó megmozdulást, szintén a Hősök terén. Akkor mintegy kétszáz, különféle személyi fuvarozócégekhez tartozó sofőr gyülekezett a téren, majd járműveik többségét otthagyták, és az Andrássy úton egy fekete koporsót cipelve elindultak a Kodály köröndre, hogy ott jelképesen eltemessék 30 éves múltra visszatekintő hivatásukat és járműveiket.
A hétfői megmozdulást szintén azért szervezték, hogy hatóságilag rögzített árat, vagyis fix tarifát vezessenek be minden taxitársaságnál, szabályozzák a taxisok jelenleg több mint hatezres létszámát, és az újonnan bevezetendő technikai és műszaki előírások csak az újonnan taxiként beálló járművekre vonatkozhassanak.
Kilátásba helyezték a demonstráció résztvevői most is, hogy ha követeléseiknek nem tesznek eleget, az 1990. októberi taxisblokádhoz hasonló megmozdulást szerveznek. A Főtaxi sem az akkori, sem a hétfői taxistüntetésen nem vett részt.
Az LMP környezetkímélő taxis rendszert szorgalmaz
Az LMP budapesti képviselőcsoportja szerint átlátható és környezetkímélő rendszert kell kialakítani a taxikra vonatkozó fővárosi szabályozásban. A párt hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta, hogy a szabályozás előkészítésekor nagyobb körültekintésre és a taxisok partnerként való elfogadására lett volna szükség; ezzel elkerülhető lett volna az ágazatban dolgozók tiltakozása.
Az LMP álláspontja szerint az autók hengerűrtartalmának, vagy teljesítményének korlátozása kizárhatja a taxik közül például a benzines autóknál környezetkímélőbb hibrid autókat. Jelezték, hogy az autók teljesítményénél és koránál sokkal fontosabb szempont lenne az autók károsanyag-kibocsájtása alapján való szabályozása. A képviselőcsoport közölte, hogy a fővárosi szabályozásnak a hibrid- és villanytechnika elterjedését kellene támogatnia.
Tévútnak nevezték a csomagtartó minimális méretének meghatározását is, indoklásuk szerint a fuvarok túlnyomó többségében ki sem nyitják a csomagtartót.
Az LMP kitért arra is, hogy a taxisok által követelt fix, mindenki számára előírt tarifa megöli a versenyt, ami az utasok pénztárcájának kárára mehet. "Ezen kívül folyamatos manipulációra, zsarolásra ad lehetőséget az ár meghatározása és változtatása. Ez a taxisok kiszolgáltatottságát növelné, ami az ő céljuk sem lehet" - zárult a közlemény.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Van olyan ország az EU-n belül, ahol több mint négyszer magasabb minimálbérrel számolhatnak a dolgozók, mint más tagországokban. Teljes cikk
A NAV ellenőrei számos helyszínen vizsgálják majd többek között az alkalmazottak bejelentését is. Teljes cikk
Egy friss kimutatás szerint egy átlagos munkavállaló évente kétszer annyi megbeszélésen vesz részt, mint két évvel ezelőtt, ami a koncentrált... Teljes cikk
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 2 hete
- Az amerikai dolgozók mindössze harmada érzi úgy, hogy rugalmas 2 hete
- Eleged van mindenből? Fizikai munkások jelentkezését várják az Antarktiszon 3 hete
- Vége a taxis szakmának? Akár 3 millió robotaxi jöhet 2035-re 1 hónapja
- A középosztály tűnik el először? Megdöbbentő adatok az AI és a munka jövőjéről 1 hónapja
- Sok új munkahely lesz, csak másik földrészen és más tudással - tanulságok Davosból 1 hónapja
- Sales Representative 1 hónapja
- Mennyit lehet keresni Ausztriában? Itt a friss bérlista 1 hónapja
- Miért kerüljük a fontos feladatokat és mit lehet tenni ellene? 1 hónapja
- Egyszerűsített foglalkoztatás: itt az új Efo kalkulátor 2026-ra 1 hónapja
- Mire jók a laza péntekek az irodában? 2 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben