Négy éve nem voltak ilyen magasak a bérek Németországban
Újabb csúcsra emelkedett a németországi háztartások pénzvagyona, a bérek pedig négy éve a legnagyobb mértékben nőttek az ágazati kollektív szerződések alapján működő szakmákban hétfőn megjelent adatok szerint.
A német jegybank (Bundesbank) kimutatása szerint a 82 milliós országban az idei második negyedév végére 4811 milliárd eurót tett ki a háztartások készpénzben, értékpapírban, bankbetétben és biztosítási konstrukciókban tartott vagyona, ami újabb történelmi csúcs. Az egy évvel korábbihoz képest 101,5 milliárd euróval - 2,2 százalékkal - nőtt az ingatlanok és értékes ingóságok (műtárgyak, ékszerek, autók) nélkül számolt vagyontömeg.
Az egy negyedévvel korábbihoz képest csupán 0,3 százalékos a növekedés, ami elsősorban a tőzsdék gyenge teljesítményének tudható be. A Bundesbank szerint a részvényárfolyamok gyengülésén 30 milliárd eurót veszítettek a háztartások. Időközben valószínűleg sikerült ledolgozni a veszteséget, hiszen a frankfurti tőzsde vezető indexe, a DAX-30 jelenleg csaknem 700 ponttal magasabban áll, mint a második negyedévben.
A viszonylag lassú növekedés másik oka, hogy a németek az euróválság miatt egyre inkább a biztonságosnak tűnő befektetési formákat választják a nagyobb hasznot ígérő, de kockázatosabb befektetések helyett. Mindenekelőtt a bankbetét népszerűsége emelkedett, az állomány éves összevetésben 25,5 milliárd euróval növekedett az április-júniusi időszakban.
A német háztartások adósságállománya is részben e tendencia alapján alakult, mert ugyancsak növekedik az ingatlan mint befektetési forma népszerűsége; három hónap alatt 7 milliárd euróval nőtt az adósságállomány, és ennek túlnyomó része lakáshitel volt. A német háztartások teljes adósságállománya így 1555 milliárd euró, a teljes nettó pénzvagyon-állománya pedig 3256 milliárd euró volt a második negyedév végén.
A német statisztikai hivatal (Destatis) ugyancsak hétfőn megjelent adatai szerint azokban a szakmákban, amelyekben a bérek kollektív szerződések alapján alakulnak, az idén júliusban 3,2 százalékos bérnövekedést regisztráltak az egy évvel korábbihoz képest, ami a legnagyobb mértékű emelkedés 2008 októbere óta. Mindenekelőtt a bölcsődei és óvodai nevelők, a feldolgozóiparban dolgozók és a közalkalmazottak bére nőtt.
A béremeléseket a kedvező konjunkturális helyzet tette lehetővé, ugyanakkor az elkölthető jövedelem növekedése a gazdaság válságtűrő képességét is javítja, hiszen ennek révén az export mellett a lakossági fogyasztás is egyre inkább a gazdasági növekedés forrásává válhat.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?