Nem kezelték jogszerűen a szülői beadványokat, továbbképzésre kell menniük a Klik alkalmazottainak

Az ombudsman szerint rendszerszintűnek látszanak a szülői beadványok jogszerű és szakszerű kezelését érintő problémák a tankerületeknél, ezért továbbképzést javasol a tankerületi vezetőknek az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala-

A közlemény szerint Székely László egy szülő panasza alapján vizsgálta meg egy Fejér megyei, bodajki általános iskola és az annak törvényes működéséért felelős móri tankerület eljárását.

Egy apa - amellett, hogy beszámolt két tanár tanulókkal szembeni durva viselkedéséről - kifogásolta a 7 órakor kezdődő, nulladik órán való részvétel kötelezettségét, és azt, hogy hiába fordult ezekben az ügyekben az iskola fenntartójához, nem kapott érdemi választ. Úgy vélte, panasza kivizsgálását az iskola és a tankerület közötti személyi összefonódások lehetetlenítették el. Az alapvető jogok biztosa megállapította: a fenntartó, a móri tankerület megsértette a közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvény szinte valamennyi garanciális rendelkezését, valamint a panaszos tisztességes eljáráshoz és jogorvoslathoz való jogát is.

A tankerület érdemben nem járt el a hatáskörébe tartozó ügyben, a panaszos kérelmét nem annak tartalma szerint bírálta el, nem tisztázta a tényállást, nem tartotta be a határidőket, nem biztosította a pártatlan eljárást, és a panaszost nem tájékoztatta a jogorvoslat lehetőségéről. Nem döntött továbbá a személyes elfogultságát bejelentő alkalmazottja kizárásáról, sőt aktív közreműködését vette igénybe az ügyben, és az igazgatóval szembeni elfogultsági kérelmet nem tette át a felettes szervéhez - sorolták.

Kitértek arra: a jogszabályi előírások értelmében az iskolai tanítás a legkorábban reggel negyed nyolckor kezdődhet. Ezzel szemben az iskola a nulladik óra kezdetét 7 órában határozta meg, oly módon, hogy a nulladik óra vége és az első óra kezdete között a tanulók számára nem biztosította az óraközi szünetet. A jelentés azt is rögzíti, hogy az iskola belső szabályzatai egymásnak ellentmondó előírásokat tartalmaznak, a házirend tartalma a vonatkozó garanciális jogszabályi rendelkezéseknek sem az óra időtartamában, sem a tanulók számára biztosítandó szünet, sem a késések elbírálása tekintetében nem felel meg.

Az alapvető jogok biztosa megállapította, hogy a fenntartó túlterjeszkedett a hatáskörén, amikor az iskola helyett a móri tankerület igazgatója hívta fel levélben a szülő figyelmét arra, hány igazolatlan órát jelent a gyermek hiányzása a nulladik óráról. Székely László álláspontja szerint mivel az iskola nem jogszabályszerűen szervezte a tanítási órákat, jogilag nem értékelhető a mulasztás a tanuló hátrányára.

Az ombudsman Hanesz Józsefnek, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnökének intézkedését kérte annak érdekében, hogy a szülői kérelmet a garanciális törvényi szabályok szerint vizsgálják ki, és az eljárást megfelelő határozattal zárják. Kérte azt is, hogy az elnök vizsgálja felül az iskola belső szabályzatait, illetve tárja fel az egyedi ügy kivizsgálását akadályozó esetleges személyi körülményeket.

Javasolta továbbá, hogy szervezzék meg a tankerületi igazgatók, illetve tanügyi igazgatással foglalkozó alkalmazottak továbbképzését, amelynek keretében ismertetnék a szülői kérelmek elbírálására irányadó eljárási szabályokat.

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen szempontokat kell figyelembe venni egyetemválasztásnál?

Magyarországon közel 330 ezer hallgató (KSH) tanul felsőoktatásban, és a friss diplomások mintegy 90%-a (Education and Training Monitor 2025) rövid... Teljes cikk

Hamarosan kezdődik az Educatio oktatási szakkiállítás

Január 8-10. között újra megnyitja kapuit az Educatio oktatási szakkiállítás Budapesten, a Hungexpón - hívta fel a figyelmet a Kulturális és... Teljes cikk

Ez mentheti meg a bajba jutott hallgatókat az egyetemeken

A hallgatói lemorzsolódást csökkentő programot indít a kormány a felsőoktatásban - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium... Teljes cikk