kapubanner for mobile

Leszavazták: dolgozni kell december 24-én

Ötödik alkalommal szavazta le a Fidesz azt a javaslatot, amely munkaszüneti nappá nyilvánítaná szenteste napját, azaz december 24-ét - írja az index.hu.

Az index.hu tudósítása szerint a december 24-ei munkaszüneti napról szóló javaslatot Balassa Péter jobbikos képviselő nyújtotta be. A korábbiakhoz hasonlóan ez a javaslat is elvérzett a vállalkozásfejlesztési bizottságban.

A Jobbik-Konzervatívok közleménye szerint már a nagy élelmiszerláncok is támogatnák a javaslatot. Mint írták, ahhoz, hogy az élelmiszerláncok zárva tartsanak, és pihenőnapot biztosítsanak saját munkavállalóik számára ezen a napon, még törvényt sem kellene módosítani, hiszen eddig is rájuk volt bízva a nyitvatartás. Saját bevallásuk szerint pedig ez a nap egyébként is inkább ráfizetéses, mint nyereséges – tették hozzá.

Mint megírtuk, a Lidl bezárja mind a 200 üzletét december 24-én annak érdekében, hogy a bolti dolgozók is családjukkal ünnepelhessenek karácsonykor, ezért is lángolt fel ez a vita.

Index

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk