kapubanner for mobile

Nem volt jogszerű a Zsolnay dolgozóinak felmondása

Jogellenesen mondott fel a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. csaknem százhúsz egykori dolgozója tavaly, ezt a Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság is megerősítette hétfői nem jogerős döntésében.

A dolgozók képviselője az ítéletet úgy kommentálta, hogy a bíróság szerint megalapozott volt a munkavállalók felmondása, de nem érte el a rendkívüli felmondáshoz szükséges "súlyosságot"; a döntés ellen fellebbezni fognak.

Bodnár Imre ügyvéd felidézte: a porcelánmanufaktúra pert indított a vállalattól tavaly június 6-án és 7-én rendkívüli felmondással távozott egykori munkavállalói ellen. A dolgozók távozásáról azt mondta: nyilvánvaló, hogy az "szervezett akció" keretében történt. A bíróság húszmillió forint összegű - a perköltséget és dolgozónként egy havi távolléti díjat is tartalmazó - kártérítés megfizetésére kötelezte az alpereseket - ismertette az ügyvéd.

Bodnár Imre vélekedése szerint a megállapított jogellenes magatartás a manufaktúra számára lehetőséget biztosít a további kártérítések jogalapjainak megállapítására.

Szabó Iván ügyvéd, a perbe fogott dolgozók jogi képviselője az MTI megkeresésére az ítéletet úgy kommentálta: a bíróság szerint megalapozott volt a munkavállalók felmondása, de nem érte el a rendkívüli felmondáshoz szükséges "súlyosságot". Hangsúlyozta, hogy a döntés részítélet, és jelezte: az írásos indoklás kézhezvétele után fellebbeznek a határozat ellen, mivel az alperesek szerint a tényállást nem tárták fel megfelelően.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Nem volt jogszerű a Zsolnay dolgozóinak felmondása
2. oldal - A dolgozók nem hagyják annyiban
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új ünnepnapot kapna Magyarország: július 8. munkaszüneti nappá válhat

Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk

6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk