Nemzetközi mobilitási programok a hazai szellemi tőke gyarapításáért
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatBrazília, Albánia, Montenegró, Szerbia és Törökország említhető azok között az államok között, amelyekkel a magyar kormány 2012-ben felsőoktatási mobilitási programok kidolgozását tervezi.
Ahogy a 2010/2011-es év összefoglalójából kiderül, az élethosszig tartó tanulás stratégiájának elfogadása után számos pályázat kínált nemzetközi mobilitási és együttműködési projektekben való részvételi lehetőséget. A hallgatók külföldi tanulmányai mellett a doktoranduszok és az oktatók országhatárokon túli tapasztalatszerzése is előtérbe kerül: az elmúlt két évben a körülbelül húsz-húszmilliós pályázati keretet 96-99 százalékos arányban használták fel a felsőoktatás szereplői.
Bár a kormány több programjának célja az itthon megszerzett tudás hazai földön való kamatoztatása, a nemzetközi mobilitási programok tulajdonképpen szintén a hazai szellemi tőke gyarapodását szolgálják. "Örülnünk kell annak, hogy tudósaink kimehetnek külföldre, mert tapasztalataikat itthon kamatoztathatják majd" - mondta el Kollár László Péter, az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok elnöke a többek között a külföldön dolgozó magyar kutatók hazacsábítását céljául kitűző Nemzeti Kiválósági Program bemutatóján.
Az MTI tájékoztatása szerint 2012-ben már szervezik a magyar felsőoktatás részvételét a brazil kormány ösztöndíjas programjában, amelynek keretében Brazília százezer ösztöndíjast küld résztanulmányok folytatására külföldi egyetemekre. Jelenleg a montenegrói, a szerb és a török munkatervek kidolgozása folyik.
Balkán-kutatásokra a nemzetközi terület egymillió forintos támogatást adott az ELTE-Pécsi Tudományegyetem Balkán Központ speciális projektjére, Albániával pedig márciusban írták alá az új oktatási és tudományos munkatervet.
A mobilitási programok közül a Comenius a közoktatást, a Leonardo a szakképzést, a Grundtvig a felnőttkori tanulást, az Erasmus pedig a felsőoktatást támogatja. Utóbbi keretében az elmúlt két évben a rengeteg hallgató mellett számos tanár, oktató kapott pályázati úton támogatást a külföldi tapasztalatszerzésre.
A Tempus Közalapítvány honlapján böngészhető pályázatok közül az Erasmus és a CEEPUS oktatói mobilitási programok elsősorban a külföldi partnerintézményben történő oktatást támogatják, valamint ezzel együtt lehetőséget nyújtanak kutatásra és konferencián való részvételre. Előbbi ösztöndíjnál feltétel, hogy külföldi vendégoktató esetében a partner felsőoktatási intézmény előzetesen elfogadja az előadások oktatási programját, melyet a vendégtanár megküld számára. Azok a tanárok, akik első alkalommal utaznának külföldre a program keretében, elsőbbséget élveznek. Az Erasmus által biztosított tanulmányút legfeljebb hat hétig tarthat, a kötelezően megtartandó oktatási órák száma pedig legalább öt, a CEEPUS oktatói kiutazás időtartama minimum öt munkanap, maximum pedig tíz hónap.
Edupress.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?