Nyolcszáz közmunkást alkalmazott a Nyírségi Vízgazdálkodási Társulat
Nyolcszáz ember kapott munkát tavaly a közfoglalkoztatási programban a Nyírségi Vízgazdálkodási Társulatnál - közölte a nyíregyházi szervezet igazgatója az MTI-vel.
A közmunkásokat, akik vízkár-megelőzési és vízkár-elhárítási feladatokat végeztek, 47 nyírségi településről vették fel. A közfoglalkoztatottak a társulás belvíz-elvezető rendszerének karbantartásán dolgoztak, a csatornák partjainak növényzetét kaszálták, cserjét irtottak és kézi iszapolást végeztek, valamint a műtárgyakat, szivattyútelepeket, építményeket tették rendbe.
Az igazgató kiemelte, hogy az érintettek munkájának köszönhetően a 2011-es állapothoz képest 22 százalékkal nőtt a szervezet tiszta csatornáinak hossza, illetve 30 százalékkal csökkenthették a növényzettel teljesen benőtt csatornarészeket. Átépítették és megtisztították a vízelvezetés szempontjából fontos átereszeket, valamint közel 14 ezer méter hosszúságú csatornaszakaszból csaknem 12 ezer köbméter iszapot termeltek ki kézzel.
Offenbächerné Imre Gabriella megjegyezte, hogy a társulat 52 nyírségi település határában 190 ezer hektáros területen végzi vízgazdálkodási feladatait, 860 kilométer hosszú belvízelvezető csatorna fenntartása tartozik hozzá és hét szivattyútelepet üzemeltet. A múlt évi csapadékszegény időjárás lehetővé tette, hogy a közmunkások kézi iszapolása mellett 45 kilométernyi csatornaszakaszon gépi iszapolást is végezzenek.
Rekonstrukciós munkálatokat is folytattak a Kemecse-turai-, a Napkori-, a Hintófarki- és a Hadházi-csatorna összesen 69 kilométer hosszán. Továbbá 43 kilométernyi csatornarészen pedig kotrást végeztek a jobb belvízelvezetés érdekében.
Az igazgató tájékoztatása szerint a 800 közmunkás közül 105 képzésen is részt vehetett alkalmazása során, kisgépkezelői, motorfűrész-kezelői és vízkárelhárító tanfolyamot végezhettek, hogy esélyt teremtsenek maguknak a munkaerőpiacon történő elhelyezkedésre.
A Nyírségi Vízgazdálkodási Társulat az idén is szeretne közfoglalkoztatási programot indítani, a benyújtott pályázata szerint a működési területén 600 embert alkalmazna a múlt évihez hasonló feladatok ellátására - mondta Offenbächerné Imre Gabriella igazgató.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Munka nélkül végzett közfoglalkoztatás miatt emeltek vádat egy polgármester ellen 2 éve
- Így változott a közfoglalkoztatás az elmúlt tizenkét évben 2 éve
- Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program 3 éve
- Több tízezer látogatót várnak a hétvégi Közfoglalkoztatási Vásárra 3 éve
- Nettó 77 ezer forintért keresnek konyhai kisegítőt napi 8 órára egy óvodába 3 éve
- Annyira kevés a közmunkás, hogy van, ahol a polgármester nyírja a füvet 3 éve
- Elmehetek-e gyes mellett közmunkára? 3 éve
- Továbbra is csúcson a foglalkoztatottság Magyarországon 4 éve
- Februárig biztosan folytatódik a közmunkaprogram 4 éve
- Változnak a közfoglalkoztatás szabályai is 4 éve
- Drasztikusan csökkenhet a közmunkások száma 4 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?