Nyolcvan cégnél bocsátottak el embereket az elmúlt időszakban
Idén november végéig 27 ezer munkahely megszűnését jelentették be hivatalosan a Magyarországon működő cégek, azonban ezek a számok másként festenek a valóságban. A kormány különböző intézkedésekkel kívánja segíteni a leépítésre szoruló cégeket a dolgozók megtartása érdekében.
A Tukacs István a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára elmondta, hogy közel 80 szervezet 10 ezer munkahely megszűnését jelezte októberben-novemberben, de hivatalosan csak hetven gazdálkodó szervezet jelentette be négyezer állás megszüntetését. Ezek az adatok viszont még nem tartalmazzák a Suzuki és a Foxconn tervezett elbocsátásait sem.
Az SZMM azt ajánlotta a kormánynak, hogy forduljon az Európai Bizottsághoz, és kezdeményezze az úgynevezett de minimis szabály felfüggesztését - közölte a kormánymegbízott. Eszerint azok a társaságok, amelyek nem feltétlenül piacvesztés miatt kerültek nehéz helyzetbe, és csökkentett idejű munkavégzést ajánlanak a dolgozóknak, a különbség kompenzálására bértámogatásért fordulhatnak a kormányhoz, e támogatás határa azonban ma 200 ezer euró cégenként.
Tukacs István elmondta: a tárca javaslatai között szerepelt, hogy terjesszék ki a munkaidőalapot éves szintre, hogy a szezonális hatások miatt a munkáltatók és munkavállalók könnyebben állapodhassanak meg az időszakos munkavégzésben ott, ahol nincs kollektív szerződés. Hozzátette: erről az OÉT-en kell tárgyalni.
A munkaügyi tárca azt is kezdeményezte, hogy a kabinet gyorsítsa fel az állami nagyberuházásokat a pótlólagos munkahelyteremtés érdekében - mondta az államtitkár.
A kabinet döntött arról: a munkaügyi központok segítségével kiépít egy információs rendszert, hogy minél gyorsabban értesüljenek az elbocsátásokról - közölte Tukacs István.
A kormányfő szerdai blogjában arról írt, hogy a folyamatos konzultációk mellett élnek a keményebb eszközökkel, a beruházások élénkítésével és a munkahely-megtartó támogatásokkal is.
Az egyik magyar internetes hírportál a gazdasági válság kezdete óta működtet úgynevezett elbocsátás-számlálót, amely szerdán este több mint 12 ezres értéket mutatott, összegzésük szerint csaknem 80 cégnél bocsátottak el embereket az elmúlt hetekben, a gazdasági válságra hivatkozva.
MTI/Népszava

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?