Nyugdíjszigor: 70 éves korukig dolgozhatnak a britek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKözéptávon 66, később 70 évre is emelkedhet a nyugdíjkorhatár Nagy-Britanniában, és a jövőben a munkaadóknak nem lesz joguk 65 éves korban automatikusan elküldeni a dolgozókat - írja a Népszabadság.
A gazdasági helyzet és a várható élettartam emelkedése a nyugdíjpolitika terén is szigorításokra kényszeríti az új brit koalíciós kormányt.
Dot Gibson, a Nyugdíjasok Országos Szövetségének főtitkára egyenesen úgy nyiltakozott, hogy ha az embereknek nem lesz joguk megfelelő időt nyugállományban tölteni, hamarosan addig fognak dolgozni, "amíg fel nem fordulnak".
Jelenleg a munkaügyi tárca évi 150 milliárd fontos büdzséjének kétharmadát fizetik ki nyugdíj formájában, annyit, amennyit az állam a közrend fenntartására, a nemzetvédelemre és a közlekedésre együttesen költ. Ezért az új kormány már 2016-ban bevezetné a 66 éves korhatárt.
Az intézkedések közé fog tartozni, hogy megszűnik a munkaadók joga a hatvanötödik évüket betöltött alkalmazottak elküldésére. Azok a dolgozók, akik egészséggel és munkakedvvel bírják, folytathatják tevékenységüket.
A szakszervezetek szerint ugyanakkor elfogadhatatlan, hogy a fizikai munkakörökben dolgozók hatvanhatodik évükig dolgozzanak - olvasható a Népszabadságban.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?