Öregszik a kínai társadalom
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA múlt év végén Kínában a nyolcvanas éveikben járók száma megközelítette a 19 milliót és évente egymillióval lesznek többen - számolt be róla a Kínai Idősek Országos Tanácsa kedden kiadott jelentésében.
Az időskorúak - vagyis a 60 év feletti korosztályba tartozók - száma az elmúlt évben 7 millió 250 ezerrel gyarapodott, elérve a 167 millió 140 ezret, ami az összlakosság 12,5 százalékát teszi ki. Az éves emelkedés mértéke fél százalékpont volt, ami azt jelenti, hogy a kínai történelem során a 60 évesek száma tavaly nőtt a legnagyobb arányban - közölte a Vu Jü-sao (Wu Yushao) a tanács irodájának igazgatóhelyettese.
"Mindez óriási kihívást jelent az ország számára" - állapította meg Vu, aki szerint a gazdaság, a jelenlegi nyugdíjrendszer és az időskorúakat ellátó szolgáltatások még mindig túl gyengék a probléma kezeléséhez. Az utóbbi idők központi erőfeszítései, a nyugellátás és egészségügyi biztosítás, valamint az idősek otthonainak építése terén még messze nem elégítik ki a valós szükségleteket.
A jelentés szerint 2009 végére a szociális gondozó intézmények száma országosan meghaladta a 38 ezret, ahol több mint kétmillió idős embert látnak el.
Kedvező fejlemény, hogy a tavalyi év végéig összesen 235 millióan csatlakoztak a városi időskori biztosítási programhoz, vagyis 7 százalékot meghaladó mértékben szaporodott a számuk az előző évhez viszonyítva. A vidéki időseknek szánt - múlt évben indított - szociális ellátás biztosítási programba, amely az időskorúak életszínvonalának javítását célozza, eddig 15 millió embert sikerült bevonni.
Közben elkezdődött az idős városiak és vidékiek egészségügyi biztosításának megteremtése. Emellett az országban húszezer kifejezetten az időseket szolgáló jogi tanácsadó központot és több mint 40 ezer iskolát hoztak létre - számolt be róla a jelentés.
Kínában hagyományosan tisztelik az idős embereket, a család és a társadalom is figyelemmel és gondoskodással fordul feléjük. Az utóbbi évtizedekben zajló demográfiai átalakulás és életmódváltozás miatt viszont már sokkal nagyobb, helyenként megoldhatatlan gondot jelent a fiataloknak a magukra maradó idősekről való gondoskodás. A korábbi népes családokat ugyanis 3-4 tagú kis családok váltják fel, a gyerekek pedig gyakran már korán külön költöznek.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?