kapubanner for mobile

PDSZ: A tanárok 80 százaléka a nyarat is munkával tölti

A szakszervezet a katás vállalkozóként pluszmunkát vállaló pedagógusokról is egyeztetne a döntéshozókkal.

pedagógus-

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által készített felmérés szerint a pedagógusok 68 százaléka a nyáron olyan munkát végez, amiért fizetést vagy más juttatásért kap, 80-88 százalékuk pedig nem pihenéssel tölti ezt az időszakot - számolt be róla az RTL Híradó. Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője azt mondta, év közben is sok tanár vállal pluszmunkát. Mint hozzátette, közülük sokan nehéz helyzetbe kerültek a kata-törvény miatt.

A KSH adatai szerint 2021-ben több mint 33 ezren végeztek oktatási tevékenységet egyéni vállalkozóként. Nagy Erzsébet szerint közülük sok pedagógus is volt. A PDSZ a a következő sztájktárgyaláson a katás vállalkozóként pluszmunkát vállaló pedagógusokról is egyeztetne. Gosztolányi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezete alelnöke azt mondta, a kata móosítása miatt a tanárok vissza fognak menni a feketegazdaságba, és az árákat "zsebbe fogják tartani". A PDSZ szerint félő, hogy sok pedagógus elhagyja majd a pályát, ha nem tudja legálisab kiegészíteni a fizetését. 

 

fotó: unsplash

  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Így változhat a 3%-os hitel a külföldi magyaroknak

A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk

Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói

Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk

NAV: megújult az adónaptár az ügyfélportálon

Megújult az adónaptár, az újítás révén az adónaptár már automatikusan megjeleníti, és akár más naptáralkalmazásokba is betölti a fontos... Teljes cikk