Pedagógus állásokat szüntetnek meg a pécsi iskolákban
Elsősorban nyugdíjazásokkal ötven pedagógus- és tíz más álláshelyet szüntetnek meg a következő tanévtől a városi fenntartású pécsi oktatási intézményekben várhatóan erről dönt csütörtökön a baranyai megyeszékhely önkormányzatának közgyűlése.
Nagy Csaba (Fidesz) oktatási ügyekben illetékes alpolgármester az MTI kérdésére azt mondta: lesznek, akik a megszűnő álláshelyekről más intézménybe kerülnek, az esetek többségében azonban nyugdíjazással oldják meg a helyzetet, illetve nem foglalkoztatnak tovább nyugdíjas korúakat. A többiektől pedig valóban elköszönnek, nekik a város segít az álláskeresésben - tette hozzá.
Nagy Csaba közölte, minden évben az adott feladathoz rendelik a pedagógus-álláshelyeket, ennek értelmében módosították az idén is a létszámkereteket. Az alpolgármester a változások okaként a folyamatosan csökkenő gyermeklétszámot jelölte meg. Mint mondta, akad olyan intézmény, amelyben kevesebb osztály indul szeptemberben, mint egy éve, de az iskolákban több helyütt csökken a heti óratömeg is.
Az óvodák esetében a tizenegy telephelyen működő Keleti Városrészi Óvoda álláshelyeinek számát kettővel csökkentik; a közalkalmazottak munkaviszonyát nyugdíjazással szüntetik meg. Az általános iskolákban huszonhét pedagógus és kilenc nem pedagógus álláshely szűnik meg, míg a középiskolákban huszonhét pedagógus álláshelyet szüntetnek meg, miközben négyet hoznak létre.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk
A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk
Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 4 hete
- Egyre többet túlóráznak a pedagógusok, amit a statisztikák többlettanításnak neveznek 4 hete
- Sztrájkmenetrendet hirdetett meg a pécsi buszvállalat 1 hónapja
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 1 hónapja
- A nappali rendszerű általános iskolai oktatásban tanulók létszáma évfolyamonként 1 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 2 hónapja
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 2 hónapja
- A 60 éves és annál idősebb főállású általános iskolai pedagógusok aránya 2 hónapja
- Elszámolhatták a pedagógusbéreket, a PDSZ szerint több pénz járna a tanároknak 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?