kapubanner for mobile

Példátlan leépítés a Siemens-nél

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Nagyarányú elbocsátásokat jelentett be kedden Münchenben a Siemens: 2010-ig mintegy 16750 munkahelyet szüntet meg a vállalat.

Peter Löscher, a világ egyik legtekintélyesebb elektronikai és ipari konszernjének vezetője - az Igazgató Tanács elnöke - rendkívüli sajtóértekezleten közölte, hogy 2010-ig világméretekben csaknem 17 ezer - egészen pontosan 16750 - munkahelyet szüntetnek meg. Ezek közül 5250 a németországi Siemens-munkahelyeket érinti. Löscher - aki egy éve áll a cég élén - a leépítéseket takarékossági okokra hivatkozva elengedhetetlennek nevezte.

A Siemens munkavállalóinak szakszervezete tiltakozott az elbocsátások ellen. Bejelentette, hogy a tervezett leépítéseket jogi úton kívánja megakadályozni, s ezenkívül munkabeszüntetéseket helyezett kilátásba. A tekintélyes cég - amelynek tekintélyét az elmúlt időszakban nagyszabású megvesztegetési, korrupciós botrány tépázta meg - szerte a világon mintegy 400 ezer munkahellyel rendelkezik.

Ami a németországi leépítéseket illeti, értesülések szerint az München mellett elsősorban Erlangen és Nürnberg térségét érinti, de kiterjed Hannoverre, Berlinre, Hamburgra és más városokra is. A megszüntetendő külföldi munkahelyekkel kapcsolatban egyelőre nincsenek információk. A keddi adatok szerint 12600 munkahelyet egyszerűen felszámolnak, míg a fennmaradó 4150 "átszervezés útján" szűnik meg. Az elbocsátások a Siemens valamennyi termelési ágát érintik.
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek