Pénzügyi stabilitás, gazdaságfejlesztés, munkahelyteremtés
Az Európai Unióban a pénzügyi stabilitás megteremtése mellett szükség van a versenyképesség erősítésére is, és a növekedésnek munkahelybővüléssel kell járnia - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerdán a Joint Venture Szövetség (JVSZ) szakmai rendezvényén szerdán Budapesten.
A magyar EU-elnökség hivatalos kísérő rendezvényén a szövetség szervezésében a vállalatok képviselői vitatták meg az EU2020 stratégiát és az ehhez kapcsolódó Nemzeti reform programban szereplő magyar vállalásokat.
Cséfalvay Zoltán szólt arról is, hogy az európlusz paktum is az Európai Unió versenyképességét szolgálja. Bár Magyarország nem írta alá a dokumentumot, de anélkül is teljesít az abban megfogalmazott öt pontból négyet: az adóféket, a munkaerőpiac rugalmas átalakítását, a nyugdíjrendszer és a demográfiai folyamatok, valamint a termelékenység és a bérek növekedésének összekapcsolását. Viszont a közös konszolidált társaságiadó-alap csökkentené a GDP növekedését, és szembe menne az adócsökkentési kormányzati törekvéssel - mondta az államtitkár.
MTI/Magyar Nemzet

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?