kapubanner for mobile

PM: a magyar gazdaság teljesítménye egyre több indiai vállalatot vonz Magyarországra

Magyarország támogatja, hogy Európa szorosabb gazdasági kapcsolatot alakítson ki Indiával - írja az MTI.

A magyar gazdaság teljesítménye egyre több befektetőt vonz az ázsiai térségből is, az elmúlt években indiai tulajdonú vállalatok több mint 2 milliárd eurót fektettek be Magyarországon - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter azt követően, hogy Subramaniam Dzsaisankar indiai külügyminiszterrel tárgyalt.

A Pénzügyminisztérium (PM) által az MTI-nek hétfőn eljuttatott közlemény szerint a tárcavezető kiemelte, India Magyarország egyik legfontosabb ázsiai partnere, nemcsak gazdasági, hanem kulturális és oktatási területen is egyre szorosabb az együttműködés a két ország között.

Arról is beszámolt, hogy a két ország közti kereskedelmi forgalom folyamatosan nő, 2017-ben 17 százalékos, tavaly pedig 11 százalékos növekedést ért el. A közlemény szerint a felek egyetértettek abban, hogy Magyarország fejlett infrastrukturális hálózatával és folyamatosan javuló üzleti környezetével ideális regionális központ lehet az olyan indiai cégek számára is, amelyek a szélesebb európai piacot kívánják megcélozni.

Magyarország támogatja, hogy Európa szorosabb gazdasági kapcsolatot alakítson ki Indiával - hangsúlyozta Varga Mihály, aki hozzátette, fontos eredménynek tartja, hogy az unió Külügyi Tanácsa tavaly decemberben elfogadta az új EU-India Stratégiát, amely további lendületet adhat a kapcsolatok fejlesztésében nemcsak a gazdaság, hanem a globális biztonság és a fenntartható fejlődés területén is - olvasható a PM közleményében.

MTI
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek