Rekordszámú cég szűnt meg novemberig
Már novemberben 30 ezer fölé emelkedett az éven belül megszűnő cégek száma Magyarországon, ezzel megdőlt a 2010-es rekord. A megszűnőknél kevesebb cég alakult a hónapban így folytatódik a társas vállalkozások számának lassú eróziója - közölte az Opten céginformációs szolgáltató.
Az Opten szerint a kft.-k kötelező törzstőkeemelése jövőre új végelszámolási hullámot indíthat el.
Bár a gazdaság az élénkülés jeleit mutatja, a folyamat még biztosan nem olyan kiterjedt, hogy érdemben növelje a vállalkozási kedvet. Ezt támasztja alá az is, hogy még a növekedési kilátásokat jól jellemző építőiparban sem emelkedik a működő cégek száma - olvasható a közleményben.
A tavaly bevezetett kényszertörlés jogintézménye alapján egyre több céget törölnek már most is, de a novemberi 2812 megszűnéshez vezető eljárások listáját mégsem ez, hanem a felszámolások vezetik 1576 esettel, amit a végelszámolások követnek 479-cel - mutatott rá közleményében az Opten.
A hatóságok által kezdeményezett kényszertörlések idővel átveszik a vezető szerepet a megszűnéshez vezető okok között, de addig még valószínűleg tanúi lehetünk egy újabb végelszámolási hullámnak is - idézi a közlemény Tóth Tamást, az Opten ügyvezető igazgatóját.
A jelenleg működő kft.-k közül ugyanis több mint 180 ezer céget érint az a jogszabályi változás, amely szerint törzstőkéjüket 2016 márciusáig 3 millió forintra kell emelni.
A cégek 25 százaléka valószínűleg gond nélkül képes lesz a tőkeemelésre, és a tulajdonosok jó eséllyel meg is hozzák a szükséges döntést a költséges átalakulás helyett. A társaságok többsége ugyanakkor vélhetően vagy az átalakulás, vagy a végelszámolás mellett fog dönteni - írja az Opten.
Tóth Tamás szerint a hazai gyakorlatot és üzleti morált ismerve biztosra vehető, hogy lesznek olyan cégek is, amelyek csak az átalakulás és a banki igazolás pillanatában rendelkeznek majd a megfelelő jegyzett tőkével, utána pedig már csak a nehezen nyomon követhető házipénztárban lesz meg a megfelelő összeg.
Az érintett kft.-k 75 százaléka ugyanis 10 millió forint alatti árbevétellel működik, illetve jelentős részük kényszervállalkozás, így számukra nyilvánvalóan nehézséget fog okozni a törzstőke felemelése. Hozzátették: a cégek bizonyos körében a tulajdonosok képesek lennének ugyan, de nem hajtják majd végre az emelést, hiszen ezzel megemelkedne a tagok felelőssége és vesztenivalója is a társaságban.
A felelős, de anyagiakban korlátozott cégtulajdonosok feltehetőleg a betéti társasággá alakulás mellett döntenek, a passzívabb vagy a további működést túl kockázatosnak ítélő tagok azonban várhatóan a végelszámolást választják. Nehéz megbecsülni, hogy ez mikor jelenik meg a cégstatisztikában. A végelszámolások növekedése feltehetően már 2014-ben megindul, de inkább 2015-ben érezteti majd hatását a törlések alakulásában az Opten ügyvezetője szerint.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A Zoomlion kínai nehézgépgyártó 43 milliárd forint értékben építi meg első európai intelligens üzemét Tatabányán, aminek a nyomán nagyjából... Teljes cikk
A Revolut magyarországi fióktelepének indulása új korszakot nyithat a hazai pénzügyekben, különösen a több mint 2 millió felhasználó számára.... Teljes cikk
Az Audi Hungariánál megszületett az új, két évre szóló bérmegállapodás, amely egyszeri, akár egymillió forintos kifizetést is tartalmaz. Bár... Teljes cikk
- Beindult a BMW 3 hónapja
- Jelentős létszámcsökkenés több nagyvállalatnál 4 hónapja
- Nő a kockázat, nő az igény a látható megbízhatóságra – így szerezd meg az OPTEN Cégminősítést 5 hónapja
- Csökkent a Tesco, bővült a Lego: így alakultak a létszámok a nagyoknál 5 hónapja
- Több mint ezer munkavállaló távozott a MÁV-tól, ide igazolt 7 hónapja
- Visszaelőzte ebben a Tesco a Lidlt 8 hónapja
- Itt vannak a legnagyobb hazai üzleti szolgáltató központok 8 hónapja
- Így állnak létszámban a munkaerő-kölcsönző cégek 8 hónapja
- A Lidl először előzte meg a Tescót ebben 9 hónapja
- Fékez az Audi, gyorsít a BMW: így alakultak a létszámok a nagy cégeknél 10 hónapja
- 10+1 dolog, amiről tudnia kell, ha kft.-t alapít Magyarországon 10 hónapja


Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben