Rendeződött a kényszernyugdíjazott bírák ügye
Lezárta az Európai Bizottság a Magyarország ellen a bírák kényszernyugdíjazása miatt indított kötelezettségszegési eljárást. Az ügyet rendezték: a 62-70 év közötti, váratlanul nyugdíjba küldött bírák és ügyészek visszakaphatták az állásukat és kártérítést is kérhettek.
"A bizottság elégedett, hogy Magyarország összhangba hozta a jogszabályt az uniós joggal. A bizottság szorosan figyelemmel kísérte az új törvényi szabályozás megfelelő gyakorlati megvalósítását" - írja kommünikéjében a brüsszeli testület.
Brüsszel adatai szerint a nyugdíjkorhatár hirtelen, rövid átmeneti idővel, 70-ről 62 évre történő leszállítása miatt 274 bíró és ügyész veszítette el az állását, és a bizottság szerint ez a rendelkezés így sérti az életkor alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, amit ítéletében tavaly novemberben a luxembourgi Európai Bíróság is megerősített.
"A bizottság felszólításait követően, hogy mihamarabb hajtsa végre az ítéletet, Magyarország meghozta a szükséges intézkedéseket, és elfogadta a jogszabály szükséges módosításait" - áll a bizottság közleményében.
A kommüniké arra is kitér, hogy a márciusban elfogadott, új szabályok értelmében a kényszernyugdíjazott bírák és ügyészek, ha úgy kívánták, visszakaphatták állásaikat és kártérítést is kaphattak a kényszernyugdíjazás és a visszahelyezés közötti időre.
Az Európai Bizottság arról sem mulaszt el említést tenni, hogy a bírák és ügyészek korhatárát az új szabályozás is csökkenti, ám jóval fokozatosabban, jóval hosszabb átmeneti idővel, 10 év alatt 65 évre, ami akkor az általános nyugdíjkorhatár is lesz egyben.
A bizottság arra is emlékeztet, hogy korábban az adatvédelmi hatóság függetlensége miatt indított kötelezettségszegési eljárásban is a luxembourgi törvényszékhez fordult, és az az eljárás továbbra is folyamatban van a bíróságon.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
- Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely 2 hónapja
- Így lépnének fel az EP-képviselők a munkahelyek algoritmikus irányításával szemben 4 hónapja
- Így változik a vállalati fenntarthatósági jelentéstétel és az átvilágítás 4 hónapja
- Meddig szólhat bele az EU a tagállamok béreibe? - fontos ítélet született 5 hónapja
- Új alelnök a Közép- és Kelet-Európai Bankszövetség élén 6 hónapja
- Kiderült: ezért tartják előnyösnek a magyarok az EU-tagságot 8 hónapja
- Magyar HR igazgatója van szeptembertől az Európai Űrügynökségnek (ESA) 8 hónapja
- 400 millió forintnyi hiányzó áfa került vissza a költségvetésbe a NAV adategyeztetési kampányában 8 hónapja
- Így változott a részmunkaidőben dolgozók száma az EU-ban 9 hónapja
- Minőségi munkahelyek kialakításáról szóló szabályokat állít össze az Európai Bizottság 10 hónapja
- Törik a trend: emelkedik a munkanélküliség az euróövezetben 10 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?