Rengeteg jövedelmet vallottak be Győr megyében
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMintegy 400 milliárd forintnyi tavalyi jövedelmet vallottak be a Győr-Moson-Sopron megyei adózók - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megyei igazgatója.
Horváth Szabolcs elmondta, a 370 milliárd forintnyi összevont jövedelem 6,1 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, a jogszabályváltozások miatt azonban mintegy 14 százalékkal kevesebb adóbevétel származott. A különadózó jövedelmek mértéke a másfélszeresére, 25,8 milliárd forintra nőtt.
Az összevont jövedelmek zömét, 90,6 százalékát adó munkaviszonyból származó bérjövedelmek a 4,1 százalékos országos átlaggal szemben Győr-Moson-Sopronban 5,9 százalékkal növekedtek.
A megyei átlagbér tavaly 158,2 ezer forint volt, ami 4,4 százalékkal, azaz 6700 forinttal haladja meg az egy évvel korábbit - közölte Horváth Szabolcs, megemlítve, hogy ez a mutató már csak 600 forinttal alacsonyabb a főváros által igencsak felhúzott országos átlagnál.
Az igazgató szólt arról is, hogy a megyei átlagos összevont jövedelem alig 300 forinttal marad el a 155,8 ezres országos átlagtól, ezzel az előző évihez hasonlóan az országos tabella ötödik helye Győr-Moson-Soproné. A 214,3 ezer bevallás szinte pontosan ugyanannyi, mint 2011-ben, ezen belül azonban mintegy ezerrel nőtt az önadózók száma.
Horváth Szabolcs megemlítette azt is: a megyében a legmagasabb tavalyi összevont jövedelem 115 millió forint volt, a második ettől alig kétmillióval maradt el. Mindkét adózó cégvezetőként, munkaviszonyból szerezte jövedelmét. Az ingatlanhasznosításból bevételre szert tevő harmadik helyezett 102 milliós jövedelmet vallott be.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?