Rengetegen kiestek a társadalom-biztosításból
Az érvénytelen taj-számmal rendelkezők orvosi ellátást ugyan kaphatnak, de nem jogosultak a támogatott gyógyszerekre.
Az elmúlt másfél évben két és félszeresére ugrott a társadalombiztosítási rendszerből kiesettek száma - írja a Népszava. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint október közepén mintegy 141 ezer személy volt, akiknek érvénytelenítették a taj-számát, mert hat hónapnál régebben tartoztak az egészségügyi szolgáltatási járulékukkal. Tállai András államtitkár legutóbb tavaly márciusban közölt erről adatot, akkor 55 ezerilyen személy volt. Az érintetteknek az állami rendszerben a teljes árat meg kell fizetniük az orvosi ellátásért és a gyógyszerért is.
Egy budapesti szakrendelő vezetője azt mondta, az ő betegeiről már a regisztrációs pultnál kiderül, ha nem rendelkeznek érvényes taj-számmal. Ők ilyenkor szóbeli és írásbeli tájékoztatást kapnak róla, hogy a vizsgálatokért fizetniük kell. Ha továbbra is kérik az ellátást, akkor arról számlát kapnak. Vannak olyanok, akik nem tudják kifizetni a 8-10 ezer forintos összegeket, ezért nem is veszik igénybe a szolgáltatást. A szakrendelő vezetője azt mondta, megbecsülni is nehéz, hogy ez hány ellátatlan beteget jelenthet.
Egy Délnyugat-Magyarországon praktizáló orvos arról számolt be, hogy több olyan páciense is van, akiket munkaadója évek óta "napi bejelentéssel" foglalkoztat, az alkalmi foglalkoztatás azonban nem jogosít egészségbiztosításra. Az érintettek a munkájukat féltve nem reklamálnak a munkaadójuknál, viszont egyéni biztosításra sincs pénzük. Őket térítésmentesen vizsgálja meg, de nem jogolsultak a támogatott gyógyszerekre, ami szerinte nagy gond lehet, ha valaki cukorbetegség vagy magas vérnyomás miatt állandó gyógyszerre, vagy daganatos betegségével rákterápiára szorulna.
A 2020 júliusától hatályos törvénymódosítás értelmében a hat hónapot meghaladó egészségügyi járuléktartozás esetén automatikusan érvénytelenné válik a taj-szám.
Népszava
fotó: unsplash
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- 2026: Évtizedes adóátalakítás indul – így változik a cégek és dolgozók adóterhe 5 hónapja
- Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával 5 hónapja
- Emelkedik a 2026-os EU Kék Kártya bérminimum – mit jelent ez a munkáltatóknak? 5 hónapja
- Dőlnek a hitelkérelmek: rekordot döntött a fix 3%-os kkv hitel 5 hónapja
- Hideg élelmiszer is vásárolható a SZÉP-kártyával 6 hónapja
- Rekord az első héten: tarol a fix 3 százalékos vállalkozói hitel 6 hónapja
- Fix 3 százalékos kamat a magyar kkv-knak erre a hét termékre 7 hónapja
- Illegális SZÉP-kártya biznisz: több százmilliót mostak ki készpénzre 7 hónapja
- Egymillió forint jár a legjobb IT ötletekért 8 hónapja
- Hamarosan lejár a SZÉP-kártya díjmentes felhasználás határideje 8 hónapja
- SZÉP-kártya 2025: új rekordok, erősödő belföldi turizmus 9 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?