kapubanner for mobile

Sarkozy hajthatatlan - a szakszervezetek újra sztrájkolnak

A francia szakszervezetek újabb egynapos sztrájkot tartanak szeptember 23-án a tervezett nyugdíjreform elleni tiltakozásul.

A bejelentésre egy nappal azután került sor, hogy kedden egész napos országos munkabeszüntetéssel tiltakoztak a közalkalmazottak a kormány terve ellen.

Nicolas Sarkozy francia államfő szerdán délelőtt azt mondta, hogy az előző napi országos sztrájk ellenére nem enged nyugdíjkorhatár-emelési tervéből. Nicolas Sarkozy kijelentette: "szó sem lehet" arról, hogy 62 év alatt legyen a nyugdíjkorhatár. A törvényjavaslatot kedden kezdte tárgyalni a Nemzetgyűlés, a törvényhozás alsóháza.

A Franciaországban jelentős munkavállalói vívmánynak tekintett 60 éves nyugdíjkorhatár tervezett emelése miatt kedden több mint egymillióan vonultak az utcára.

A nyugdíjkorhatár fokozatosan, 2018-ig emelkedik 62 évre a tervek szerint. Az államfő szerint a lépés elkerülhetetlen, mert a nyugdíjrendszer hiánnyal működik és a deficitet finanszírozni kell.

A tervezett reform ellen idén már ötödik alkalommal sztrájkoltak Franciaországban kedden. Az országban 1981-ben szállították le a nyugdíjkorhatárt 65-ről 60 évre, amikor a szocialista Francois Mitterand került az elnöki székbe.



  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek