kapubanner for mobile

Sok taxis még nem tért vissza, de javul a helyzet

Az óriási zuhanás után valamelyest nő az alkalmazottak száma.

Kilábalóban a taxis szektor a koronavírus-járvány okozta sokkból, de messze még a járvány előtti szint - írja csütörtöki számában a Világgazdaság az Opten elemzése alapján. A gazdasági lap emlékeztet arra, hogy 2020-ban 40 százalékkal, a tíz évvel ezelőtti szintre esett a taxitársaságok összesített árbevétele, az adózás előtti eredményük pedig gyakorlatilag lenullázódott. Abban az évben csaknem 1500 taxis egyéni vállalkozó adta vissza az engedélyét, ezzel 20 százalékkal esett a számuk, az alkalmazottaké pedig több mint 30 százalékkal. 2021-ben már biztató jelek látszottak, újra növekedni kezdett az egyéni taxis vállalkozók száma, és bár ez még messze nem kompenzálta a korábbi zuhanást, megállt az alkalmazottak számának esése, sőt valamennyire nő is. A kereslet ugyan felfutóban van, de még nem állt vissza a korábbi szintre, és az egyéni vállalkozók közül egy sem tért még vissza. Az Opten összesítése szerint a társaságok árbevétele 2020-ban 6 milliárd forint körül alakult a 2019-es 10,3 milliárd után. Adózás előtti eredményük a járvány előtti évben még 800 millió forint volt, 2020-ban már csak 52,4 millió.

 

MTI

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk