Sürgeti az idő a Malév-pilótákat: lejár az engedélyük
Gyorsan el kellene helyezkedniük a Malév-pilótáinak, mert 90 napi repülési szünet után próbarepülést kell végezniük, hat hónap után pedig lejár az engedélyük - mondta el Óvári Tamás, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének (Hunalpa) elnöke az MTI kérdésére szerdán.
Óvári Tamás kifejtette, hogy a Ryanairnél magasabbak lennének a bérek, mint a Malévnál voltak, de mindenről - többek között a ruházatról is - a pilótáknak kell gondoskodniuk. "A Malév védőháló volt" - fűzte hozzá. A Wizz Air a Malévhoz hasonló béreket kínál. Aki a Wizz Air-hez szeretne menni, annak - az Airbus 320-as repülőgépre - mintegy 30 ezer eurós költséggel átképzést is kellene vállalnia.
A szakszervezeti vezető keserűen jegyezte meg, hogy Európában most már Magyarország az egyetlen, amelynek nincs légitársasága. Óvári Tamás szólt arról is, hogy a 200 volt Malév pilóta közül mintegy 80 tud elhelyezkedni, részben azért, mert a piac ennyit tud felszívni és az 55 éven felülieknek már kicsi az elhelyezkedési esélye. Ugyanakkor a kapitányokat keresik, az első tiszteket nem. A kapitányok a legképzettebbek és legalább 10 év gyakorlatuk van.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatásban a Z generációsok majdnem fele azt mondta, hogy szülei segítettek nekik önéletrajzot írni, de volt olyan szülő is, aki gyermeke... Teljes cikk
Heteken belül elutalják a tanároknak azt a 150 ezer forintos juttatást, amiről az e heti kormányülésen született döntés - közölte a csütörtöki... Teljes cikk
Egy friss számítás szerint az átlagkereset mellett akár egy 15 millió forintos személyi kölcsön törlesztése is vállalható lehet, de csak... Teljes cikk
- Pilóta- és repülőgép-karbantartó képzés indul a Széchenyi István Egyetemen 7 hónapja
- Amit a gyáralapításról tudni kell 8 hónapja
- Rekordszámú tartózkodási engedélyt adtak ki tavaly az Európai Unióban EU-n kívüli állampolgároknak 1 éve
- Több mint húsz repülőjáratot töröltek a szomszédunkban a pilóták spontán tiltakozó akciója miatt 2 éve
- Így keltik fel a fiatalok érdeklődését a légiipar iránt 2 éve
- Már vr-technológiát is alkalmaz pilótaképzésében a Wizz Air 2 éve
- Bírságot kaphatnak a vendégmunkásokat alkalmazó cégek 2 éve
- Kettős ellenőrzést vezetne be az új vendégmunkástörvény 2 éve
- Benyújtották az új vendégmunkástörvényt: szigorodnak az itt tartózkodás feltételei 2 éve
- Négyből három európai pilóta elaludt az elmúlt egy hónapban vezetés közben 3 éve
- Példátlan béremelést kaptak az American Airlines pilótái 3 éve
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben