kapubanner for mobile

Szakdolgozatíró cég bukkant fel a piacon

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Meghökkentő szolgáltatást hirdet egy "cég" internetes portálja: szakdolgozatokat készít olyan diákoknak, akiknek a diplomamunka megírása "tortúrát és szenvedést" jelent. Egy dolgozatért akár 120 ezer forintot is elkérhetnek. A csapat éppen HR témában keres szakdolgozatírót - adja hírül a Népszava.

A cég - ha kell - még a diplomamunka megvédéséhez szükséges kérdésekre is válaszol a megrendelőnek. Az üggyel kapcsolatban az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) rektorhelyettese, Dr. Fábri György nyilatkozott a Népszavának.

Sok esetben még a szakdolgozat témáját sem kell kitalálniuk azoknak a végzős diákoknak, akik a magukat a világhálón hirdető, szakdolgozatíró bérmunkások segítségét veszik igénybe. A szolgáltatás ára elég borsos: egy-egy dolgozatért ugyanis, akár százezer forintot meghaladó összeget is kérhetnek.

Az államvizsga küszöbén álló diákok számos szakterületből válogathatnak: készre gyártott dolgozatok rendelhetők többek közt gazdaság, pedagógia, kommunikáció, jog, informatika, szervezetfejlesztés, PR és humánerőforrás (HR) témakörökben is.

A megrendelőnek minél részletesebben meg kell adnia, hogy miről írná szakdolgozatát, hogyan képzelné el annak felépítését, valamint a konzulens követelményeit a munkával kapcsolatban.

Az egyetemi értékeket sértő "iparágat" aggályosnak tartja dr. Fábri György, a Népszava kérdésére ugyanakkor azt is elmondta, hogy nincs eszközük fellépni ellene. Ráadásul az így létrejövő "mű" a legalitás/illegalitás határán egyensúlyoz, hiszen szolgáltatása akár szakmai segítségnek, "korrepetálásnak" is értelmezhető lehet.

A "szakdolgozatgyár" álláslehetőséget is kínál az oldalra látogatóknak. A csapat ugyanis éppen munkatársakat toboroz. Olyanokat, akik majd gazdasági, marketing és HR területeken írnak szakdolgozatokat. A felvételnél előnyt jelent, ha a pályázó anno saját maga készítette diplomamunkáját.

Népszava
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek