Szakszervezet: 10 százalékos béremelés sem jut az egészségügyi szakdolgozóknak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Független Egészségügyi Szakszervezet alelnöke szerint egy szakdolgozó fizetése sok esetben 40 éves gyakorlattal a 20 százalékát sem fogja elérni a bére egy orvos bérének.
10 százalék alatti átlagos emelésre számít a Független Egészségügyi Szakszervezet a szakdolgozók béremelésének első ütemében - írja az RTL. A kormány közölte, hogy a szakdolgozók béremelésének első ütemére 41 és fél milliárd forintot különített el, ebből próbált meg kalkulálni a Független Egészségügyi Szakszervezet.
Soós Adrianna, a szakszervezet elnöke a Híradónak azt mondta, 83 ezer dolgozóval számolva 10 százalék alatti átlagos éves szintű béremelésre lenne elég a kormány által közölt összeg, ha figyelembe veszik, hogy az alapbérekre vetítik több pótlékot, mint a műszakpótlék, vagy rendkívüli munkapótlék. Ezt nagyon kevésnek találják, ráadásul reálbércsökkenést is elszenvednek a magas infláció miatt, miközben egyre nagyobb a szakadék az orvosok és a szakdolgozók fizetése között. Mint Soós Adrianna felvázolta, az orvosi béreket január 1-től 11 százalékkal emelik, ami körülbelül 90 és 200 ezer forint közötti egy főre jutó összeget jelent. Ebből következően egy szakdolgozó fizetése sok esetben 40 éves gyakorlattal a 20 százalékát sem fogja elérni a bére egy orvos bérének.
A kormány azt ígérte, hogy 2024 márciusára, a béremelés második ütemével a szakdolgozói bérek elérik majd az orvosok átlagos alapbérének 37 százalékát. Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke szerint azért is fontos lenne az emelés, mert a szakdolgozók hiánya sokszor hátráltatja az ellátást.
RTL
fotó: unsplash
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc