kapubanner for mobile

Szavazott az EP az uniós kékkártyáról

Az EU "kormányának", az Európai Bizottságnak a javaslatától több pontban eltérő feltételek mellett juttatna munkavállalásra jogosító kékkártyát az Európai Parlament (EP) az unión kívüli országok magasan képzett munkavállalóinak.

Az Európai Unió a magasan képzett külföldi szakemberek körében nem tartozik a legnépszerűbb célpontok közé. Európai parlamenti adatok szerint Ausztráliába ötször, Kanadába három és félszer, az Egyesült Államokba másfélszer annyi magasan képzett migráns törekszik, mint az Európai Unióba. Ezen a helyzeten kíván változtatni a kékkártya-javaslat.

A kérdésben konzultációra felkért EP csütörtökön Strasbourgban megszavazta azt az előterjesztést, miszerint csak az kaphatna kékkártyát, aki már elnyert egy állást valamely uniós tagállamban, és felsőfokú végzettséggel, vagy - az Európai Bizottság által javasolt három évvel szemben - legalább ötéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, ebből két évet töltve vezető pozícióban. A kékkártyára olyanok is jogosultak lennének, akik legálisan már az EU területén tartózkodnak, kivéve a menedékjogkérőket és a szezonális munkásokat.

A magasan képzett bevándorolt munkaerő számára a bizottság az adott tagállamban érvényes bruttó havi minimálbér háromszorosát írná elő minimális jövedelemként, az EP viszont a bruttó átlagbér 1,7-szeresét, és az összegnek nem szabad alacsonyabbnak lennie annál a bérnél, amit más hasonló munkavállalók kapnak az adott pozícióban. A kékkártyának a képviselők szerint - a bizottság véleményével ellentétben - nem kettő, hanem három évig kellene érvényesnek lennie, és további két évre lehetne meghosszabbítani. Az EP szerint ha egy munkavállaló ennél rövidebb idejű szerződést kap, akkor a szerződés idejére és további - nem az Európai Bizottság által javasolt három, hanem - hat hónapig kell, hogy jogosult legyen a kártyára. Ha pedig valaki elveszíti az állását, akkor szintén nem csupán három, hanem hat hónap alatt kellene új állást találnia ahhoz, hogy kékkártyáját megtarthassa - javasolják a képviselők.


Tagállamokra hagyná a döntést az EP



Az Európai Parlament szerint fontos, hogy a tagállamok maguk dönthessék el, évente hány kékkártyát kívánnak kibocsátani. A tagállamok így visszautasíthatnák a külföldi munkavállalót, ha egy hazai, illetve uniós állampolgár - vagy az unióban már törvényesen ott tartózkodó külföldi állampolgár - is be tudja tölteni a pozíciót. A képviselők szerint figyelembe kell venni azt is, hogy az új EU-tagállamok polgárait, akiknek a szabad mozgása a csatlakozás utáni átmeneti időszakban korlátozott, nem érheti hátrány a harmadik országokból származó, magasan képzett munkavállalókkal szemben. Az EP ennek értelmében el is fogadott egy módosítást, amely szerint a tagállamok elutasítják a kékkártya-kérelmet a munkaerőpiac azon ágazataiban, amelyekben más EU-tagállamok munkavállalóinak hozzáférését az EU-csatlakozási okmányok átmeneti intézkedései alapján korlátozták.

Gál Kinga EP-képviselő, aki a néppárti frakció vezérszónoka volt, a fenti módosítás elfogadása előtt a plenáris vitában kijelentette: "Magyar állampolgárként, de akár valamennyi új tagállambeli polgár nevében elfogadhatatlannak tartom, hogy ne legyen egyértelműen rögzítve, hogy a tagállam munkavállalója előnyt élvez az unión kívüli, harmadik állam munkavállalói előtt".
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek