kapubanner for mobile

Százmilliárdos bevételkiesést okoz a kivándorlás Magyarországnak

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Éves szinten legalább 370 milliárd forint esik ki a magyar költségvetésből a Napi Gazdaság szerdai száma szerint a külföldön dolgozó félmillió munkavállaló miatt.

A Napi Gazdaság továbbgondolta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter becslését, mely szerint körülbelül 500 ezer hazánkfia vállal állást külföldön. A lap szerint minimálbérrel számolva ezzel évente 370 milliárd, bruttó 250 ezer forint fizetés esetén pedig 79 milliárd forintnyi adó- és járulékbevétel marad el, amely a GDP 3 százalékát is meghaladja. A GDP-ből azonban a bérként adott jövedelem is hiányzik, ezt is számolva minimálbér esetében 740 milliárd, 250 ezer forintnál pedig majdnem kétezermilliárd forint nem jelenik meg a gazdaságban.

A lap azt is számításba veszi, hogy a munkavállalók feltehetően nem ok nélkül, a munkanélküliség miatt vagy nagyobb fizetés reményében távoztak, így az állam meg tudta spórolni az álláskeresési járadékot, ami viszont csak egy 90 napos, legfeljebb 58,8 ezer forintos juttatás. Tehát ha a félmillió külföldön dolgozónak az ötöde itthon munkanélküli volt, az csupán 17,6 milliárd forint megtakarítást jelent a költségvetésnek. Az önkormányzat által megítélt munkanélküli-segélyen megspórolt összeg nehezebben megítélhető, mivel azt szociális alapon folyósítják, melynek összege a mindenkori nyugdíjminimumhoz igazodik, annak legfeljebb 80 százaléka lehet, most hozzávetőleg 23 ezer forint.

Napi Gazdaság
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek