Százmilliós adócsalást lepleztek le
Adócsalás gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy baranyai cég vezetői ellen a vám- és pénzügyőrség. A társaság nem tett eleget adófizetési kötelezettségének, így csaknem 120 millió forint adóhiány keletkezett az állami költségvetésben.
A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága közölte: a gazdasági társaság a megalakulását követően több dél-dunántúli vállalkozás részére állított ki számlákat építőipari munkákról, a bevételeit terhelő adófizetési kötelezettségének azonban nem tett eleget.
Mint a VPOP a közleményében írta, a céget 2008 nyarán minden bizonnyal adóelkerülés céljával hozták létre olyan emberek, akiket a nyomozóhatóság korábbról ismert hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése miatt.
A nyomozóhivatal egy időben hat helyszínen végzett házkutatást és lefoglalást, ezek eredményeképpen a bűncselekmény bizonyítására alkalmas okmányok kerültek elő. A bizonyítékok értékelésekor felvetődött a gyanúja annak, hogy az "állítólagos" munkákat megrendelő cégek nem létező gazdasági eseményekről kiállított, hamis számlákkal csökkentették az egyéb (legális) bevételeikből fizetendő áfát. E körülmény bizonyítása a nyomozás további feladata - tette hozzá a VPOP.
Tájékoztatásuk szerint a cég vezetőit gyanúsítottként hallgatták ki, akik a bűncselekmények elkövetését beismerték, ezért nem vették őket őrizetbe. Valószínűsíthető, hogy az eljárás során a gyanúsítottak köre tovább bővül.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek