Százmillióval tartozik dolgozóinak a salgótarjáni öblösüveggyár
Százmillió forinttal tartozik dolgozóinak a felszámolás alatt álló salgótarjáni öblösüveggyár, a pénzt a bérgarancia alapból fizetik ki - tájékoztatta Balázs Miklós felszámoló szerdán az MTI-t.
Balázs Miklós elmondta: a júliusi és augusztusi elmaradt munkabérekre 43 millió forintot igényeltek az alapból, ezt már ezen a héten megkapják a gyár dolgozói. A szeptember havi munkabért is megigényelték, a 28 millió forintos összeget várhatóan két héten belül kapják meg, és további 33 millió forinttal tartoznak azoknak, akik már korábban távoztak a gyárból - tette hozzá.
Az R-Glass Hungary Kft. néven működő salgótarjáni öblösüveggyár felszámolása szeptember 18-án kezdődött meg. A felszámoló nem tudott még pontos összeget mondani a gyár adósságáról. Mint közölte, a könyvelési nyilvántartás szerint 1,5 milliárd forintról van szó, de a hitelezők zöme még nem nyújtotta be a követelését.
Balázs Miklós azt is elmondta: három olyan befektetővel tárgyal, aki készségét fejezte ki, hogy bérlőként működtetné az öblösüveggyárat. Ha ez megvalósul, a dolgozók döntő többsége megtarthatja munkahelyét, a felszámoló őket kirendeléssel foglalkoztatja, majd a bérbe vevő cég állományába kerülnének.
Az öblösüveggyár 277 dolgozót foglalkoztat, az egyik legrégebbi salgótarjáni gyár, elődjét 1893-ban alapították. A gyár történetében ez már a második felszámolás, 2006 októberében négy sikertelen pályázat után vásárolta meg a céget a hárommillió forint törzstőkéjű losonci R-Glass Hungary Kft.
Akkor 3,7 milliárd forintot meghaladó volt a hitelezői követelés, a felszámolás megkezdésekor 650-en dolgoztak a gyárban. A szlovák tulajdonosok 540 embert vettek át munkajogi jogutódlással. A 90 százalékban exportra termelő gyár árbevétele 2008-ban meghaladta a 2 milliárd forintot.

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon