Szeptemberben indulhat a pedagógusok teljesítményértékelési rendszere, egynegyedüknek csökkenhet a fizetése

Már februárban elindulhat az új teljesítményértékelési rendszer "tesztüzeme". A szakszervezetek levelet írtak az Európai Bizottságnak és az Európai Parlament frakcióinak.

Szeptemberben indulhat a pedagógusok teljesítményértékelési rendszere, egynegyedüknek csökkenhet a fizetése-

A kormány tervei szerint idén szeptembertől indul a pedagógusok új teljesítményértékelési rendszerének a bevezetése a köznevelési intézményekben, a felkészülési időszak viszont már most februárban kezdetét veszi - írja a Népszava. A lap először januárban számolt be róla, hogy éves belső teljesítményértékelés bevezetését tervezi a kormány az oktatási-nevelési intézményekben,

A koncepció újabb verziója szerint az új rendszer egy kipróbálási időszakkal indul már ebben a félévben körülbelül 40-50 intézmény bevonásával. Az új szisztéma bemutatása februárban el is kezdődik. Júniusban és júliusban a BM által megadott szempontok szerint tesztértékelést tartanak, a tapasztalatok alapján korrigálják a rendszert, szeptemerben pedig élesben is elindul. A Népszava úgy tudja, az értékelésnek a következő tanévben még nem lesz pénzügyi következménye, azaz senki nem kaphat levonást vagy jutalmat, ezt majd csak a 2024 szeptemberétől induló időszakban javasolják. 

A koncepció újabb változata szerint átlag felett azok a pedagógusok teljesítenek, akik a legjobb 25 százalékba, átlag alatt pedig azok, akik az alsó 25 százalékba kerülnek. Összesen 100 pontot lehet elérni, amihez három, személyes teljesítménycélt kell teljesíteniük (30 pont), valamint tíz kompetenciaterületen is értékelik őket (70 pont). Ilyenek például az eredményesség, hatékonyság, terhelhetőség, szakmai minőség, munkafegyelem.

A személyre szabott teljesítménycélokhoz tartozó újabb példák a diákok tanulmányi versenyeken való eredményes részvétele, külső programok szervezése mellett a tudásmegosztást, fejlesztést célzó tanári-diák munkacsoportok vagy évi két “munkaközösségi szakmai megbeszélés” szervezése egy-egy adott témára vagy tantárgyra fókuszálva. A korábbi verzióban szerepelt, hogy a tanárnak el kell érnie, hogy 6 százalékkal csökkenjenek a tanulió késések, az új koncepcióban ez már nem szerepel. Az új tervezetben nincs benne a szöveg, miszerint  a pedagógus „viselkedésével, megjelenésével az intézmény és a magyar köznevelés jó hírét erősítse”, vagy hogy az intézményvezető „a fenntartói elvárásokhoz igazodva” tervezze az iskolai munkát.

A lap szerint a pedagógus szakszervezetek továbbra is tiltakoznak az új teljesítményértékelő rendszer mostani formában történő bevezetése ellen. Úgy gondolják, hogy feszültséget okozhat, ha egyes pedagógusoktól pénzt vonnak le és abból jutalmazzák az átlag felett teljesítőket. 

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) levelet írt az Európai Bizottságnak és az Európai Parlament frakcióinak, amiben kifejtik, hogy a magyar kormány nem tesz eleget a szélesebb körű szakmai és társadalmi egyeztetésre vonatkozó uniós vállalásainak, az új pedagógus teljesítményértékelési rendszerről sem volt semmilyen szakmai és társadalmi egyeztetés.

 

Népszava

fotó: unsplash

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kutatás: ezek a leggazdagabb és a legszegényebb európai országok

A leggazdagabb és a legszegényebb országok közötti különbség Európán belül több mint hússzoros, az EU-n belül pedig több mint tízszeres. Teljes cikk

Akár napi 40 perccel is gyorsabban tudunk így dolgozni

Egy friss tanulmány szerint három dologra van szükség, hogy növeljük mentális élességünket. Teljes cikk

Mit jelent a vállalatok számára a NAV új ellenőrzési terve?

A NAV közzétette a 2026. évre vonatkozó ellenőrzési tervét, amely világosan jelzi, hogy a hatóság a következő hónapokban is adatvezérelt,... Teljes cikk