kapubanner for mobile

Szőcs László, a MOL-csoport HR igazgatója

Szőcs László 2004 év elején került a MOL egyik meghatározó üzletágának HR vezetői székébe, hogy első kézből szerezzen tapasztalatokat a regionális integráció szakmai kihívásairól. 2006 óta a MOL-csoport HR igazgatója.

Szőcs László 1992-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen (mai nevén Budapesti Corvinus Egyetemen) szerzett diplomát, amit egy év AIESEC szakmai gyakorlat követett Ecuadorban.

Trénerből lett HR vezető

Szőcs László
Hazatérése után az alakuló DOOR Training egyik első tanácsadó trénereként dolgozott. Innen csábította el 1995-ben a PepsiCo, hogy a zöldmezős beruházásként induló Lay's Magyarország Kft. HR vezetője legyen. Főbb feladatai közé az új cég szervezetének felépítése és a vállalati kultúra kialakítása tartozott. 1997 végén a Pepsi Cola magyarországi HR igazgatójává nevezték ki. Pozícióváltása lényegében egybeesett a cég globális belső átalakításával, így tevékeny részesévé vált jelentős szervezeti változásoknak. Az új elvárások hatékonyabb szervezet kialakítását és a vállalati kultúra változtatását tették szükségessé. 2001-ben a cég támogatásával a világ egyik legelismertebb üzleti iskolájában, az INSEAD-on szerezte meg MBA diplomáját.

Szakmai kihívások után kutatva

Franciaországi tanulmányai után a Friesland Magyarország Rt. személyzeti igazgatójaként az egyik legnagyobb magyar élelmiszeripari cég teljes körű HR stratégiájának kialakítása lett a fő feladata. Ezt cserélte fel 2004 év elején a MOL egyik meghatározó üzletágának HR vezetői pozíciójára, hogy első kézből szerezzen tapasztalatokat a regionális integráció szakmai kihívásairól. 2006 óta a MOL-csoport HR igazgatója. Angolul és spanyolul beszél.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek