Sztrájk Spanyolországban: nem akarnak 67 évesen nyugdíjba menni
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSpanyolországban országszerte mintegy negyven városban tüntettek szombaton a nyugdíjkorhatár felemelése ellen; a legnagyobb megmozdulás Madridban volt, ahol több tízezren gyűltek össze a hóesés ellenére.
"A mozgósítás folytatódik" jelszóval szervezett tiltakozás annak szól, hogy a szocialista párti kormány a gazdasági nehézségek miatt reformtörvényt akar elfogadni a nyugdíjrendszerről, s ennek részeként 65-ről 67 évre emelnék a korhatárt. "Ez közvetlen támadás a dolgozók jogai ellen, akiket amúgy is két éve sújt a válság" - érvelnek a megmozdulást szervező két nagy spanyol szakszervezetben. Egy másik érv szerint nincs is értelme a korhatár emelésének, amikor a fiatalokat érintő munkanélküliség szintje olyan magas, mint Spanyolországban.
A CCOO szakszervezeti szövetség vezetője a szeptemberi után egy újabb általános sztrájkot helyezett kilátásba januárra, még a hónap végén tervezett parlamenti szavazás előtt. A szocialista kormány 2004-es hatalomra kerülése óta a szeptemberi volt az első általános sztrájk Spanyolországban.
José Luis Zapatero kormányfő pénteken Brüsszelben megerősítette, hogy keresztül akarja vinni a reformot, de előtte "széles körű társadalmi vitát" ígér.
A CCOO szakszervezeti szövetség vezetője a szeptemberi után egy újabb általános sztrájkot helyezett kilátásba januárra, még a hónap végén tervezett parlamenti szavazás előtt. A szocialista kormány 2004-es hatalomra kerülése óta a szeptemberi volt az első általános sztrájk Spanyolországban.
José Luis Zapatero kormányfő pénteken Brüsszelben megerősítette, hogy keresztül akarja vinni a reformot, de előtte "széles körű társadalmi vitát" ígér.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?