kapubanner for mobile

Sztrájkolhatnak a taxisofőrök

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Legfeljebb hétéves autóval járhatnak, és ötévente meghosszabbítandó engedélyükkel kizárólag saját településükön vehetnek fel utast a taxisok 2016-tól, egyebek mellett ezt tartalmazza a szakma működését újraszabályozó rendelettervezet, amely ellen a sofőrök készek demonstrációval is tiltakozni - írta a Népszabadság.

A főváros után országos szinten is újraszabályozná a taxisok működését az állam - tudta meg a Népszabadság.

A lapnak nyilatkozó taxisok szerint a sofőrök jelentős része ennek a korlátozásnak igen nehezen tudna megfelelni. Taxisok tucatjai adhatják vissza engedélyüket, mivel a pénzügyi terheket és az új kötelezettségeket nem tudják majd összeegyeztetni, kigazdálkodni.

A taxisok a fuvarszervezés szabályozatlanságát is problémásnak látják, amely szerintük a szürkegazdaságot és az Uber céget erősíti. A cég a közelmúltban magyar szolgáltatása elindításához már munkaerő-felvételbe kezdett - írja a Népszabadság.

A sofőrök azt is kifogásolják, hogy a kormány csak a taxisok működését szabályozná (így például ötévente vizsgát kellene tenniük engedélyük meghosszabbításához), miközben a személyszállítási piac az elmúlt években óriási változáson ment át.

A taxisok vidéki városokra is kiterjedő demonstrációt helyeztek kilátásba arra az esetre, ha a rendelettervezetet elfogadja a kormány.

A tervezet közigazgatási és szakmai egyeztetése folyik, az előkészítő munka várhatóan november végéig lezárul. Az előterjesztésről, a rendelet hatálybaléptetéséről csak ezután születhet döntés - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Népszabadság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek