Szűcs Erika: Az kapjon segélyt, aki nem képes munkára
Annak kell segélyt kapnia, aki nem képes munkavégzésre, mindenki más számára pedig foglalkoztatási lehetőséget kell kialakítani - fejtette ki a Szociális és Munkaügyi Minisztérium álláspontját Szűcs Erika, a tárca vezetője pénteki egri sajtótájékoztatóján.
A munkaügyi miniszter elmondta: új fogalommal, a "közfoglalkoztatási jogviszonnyal" tervezik kiegészíteni a mai foglalkoztatási struktúrát. Ennek keretében reintegrálódhatnak a hosszú ideje munka nélkül lévő emberek - tette hozzá. A tárca tervei szerint a 35 év alattiaknak kötelező lesz legalább a nyolc osztály elvégzése és egy szakma megszerzése, az idősebbekre az önkormányzatok érdekkörében felmerülő különböző feladatok elvégzése vár. A miniszter ezt a formát "előszobának" nevezte, ezen keresztül vezetik az érintetteket a nyílt munkaerőpiacra. Ehhez a kormány a jelenleginél több forrást biztosít majd az önkormányzatoknak, valamint létszámot is teremt az adminisztratív, szervezési feladatok elvégzéséhez. Szűcs Erika hozzátette: bevonják ebbe a munkaügyi központokat és a családsegítőket is, mert támogatni kell a mobilitást, s hozzá kell járulni az ingázási, lakhatási költségekhez is.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
- Újra lesz önálló oktatási minisztérium és újra lesz Erasmus? 2 hete
- Szociális segélyek, járadékok 2 hónapja
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 2 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 2 hónapja
- A gamer egerek technológiai szingularitása: Átfogó elemzés a 2026-os periféria-ökoszisztémáról 3 hónapja
- Kinek jár és mennyi a nyugdíj előtti álláskeresési segély? 3 hónapja
- Rasszizmusvád a HR-szakma központjában: indul a Mohamed-per 5 hónapja
- Eddig lehet jelentkezni az országos szakmai versenyekre 6 hónapja
- Meglepő eredmény: az ukrán menekültek több adót fizetnek, mint amennyi segélyt kapnak 6 hónapja
- Ekkora munkaügyi bírságot szabtak ki az építőiparban dolgozó cégekre 2024-ben 6 hónapja
- Hogyan támogassuk a gyászoló kollégát a munkahelyen? 6 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?