kapubanner for mobile

Támogatás részmunkaidős foglalkoztatásra, pályakezdők alkalmazására

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A kormány elfogadta azt a rendeletet, amely alapján a Munkaerő-piaci Alapból a válságkezelésre elkülönített 10 milliárd forintos keret forrásait részmunkaidős foglalkoztatás támogatására is fel lehet használni, amely több ezer munkahely megőrzését teszi lehetővé - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő.

Budai Bernadett kormányszóvivő közölte: a részmunkaidős foglalkoztatásra elkülönített forrás több ezer munkahely megőrzését teszi lehetővé. A támogatás feltétele, hogy a munkaadó legalább a teljes munkaidő felét elérő részmunkaidőben biztosítsa munkavállalója továbbfoglalkoztatását legfeljebb egy évig, illetve vállalja, hogy - legalább a támogatási időtartammal megegyező ideig - megőrzi munkavállalói létszámát.

Budai Bernadett elmondta: a kormány az elmúlt időszakban számos intézkedést hozott, hogy a mélyülő gazdasági válság ellenére is minél több munkahelyet tudjon megvédeni. Példaként említette a "4+1 napos munkahét" bevezetésének támogatására, a munkahelymegőrzés érdekében kiírt pályázatokat, illetve egyes cégekkel együttműködve, az ott bejelentett létszámleépítések megakadályozása érdekében tett lépéseket. A támogatás mértéke a munkavállaló kieső munkaidejére - azaz a teljes és a részmunkaidő közötti különbözetre - járó alapbérének 80 százaléka és annak járulékai, legfeljebb a minimálbér másfélszereséig terjedhet. Így, ha egy munkavállalót 4 órában foglalkoztatnak az addigi 8 órás munkaideje helyett, nemcsak a munkával töltött 4 óra után kapná meg a bérét, hanem a kieső 4 órára járó bérének 80 százaléka is járna számára. A támogatást a nehéz helyzetbe került munkaadók a munkaügyi központok által közzétett felhívás alapján kérelmezhetik - ismertette a kormányszóvivő.

Budai Bernadett elmondta: szintén a most elfogadott kormányrendelet teremt lehetőséget a szakképzettséggel rendelkező pályakezdők elhelyezkedésének támogatására. A jelenlegi helyzetben ugyanis a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben lévők, például a pályakezdők támogatásának a jelentősége is megnő. A kormány szerdai döntése az elhelyezkedéshez szükséges munkatapasztalat megszerzésében segíti azokat a szakképzettséggel rendelkező pályakezdő fiatalokat, akik legalább 90 napja regisztrált álláskeresők, de sem egyénileg, sem a munkaügyi központon keresztül nem tudtak állást találni - tette hozzá.

A kormány támogatást biztosít azoknak a munkaadóknak, akik vállalják, hogy legalább 1 évig foglalkoztatnak pályakezdő fiatalt a szakképzettségének megfelelő munkakörben, így biztosítva a munkatapasztalat megszerzését. A munkaadó által igénybe vehető támogatás mértéke a pályakezdőnek járó munkabér legalább 50, legfeljebb 100 százaléka lehet. A szakképzett pályakezdőt foglalkoztató munkaadó szintén a munkaügyi központ felhívására benyújtott kérelem alapján részesülhet a támogatásban. A támogatás forrása a Munkaerő-piaci Alap foglalkoztatási alaprészének decentralizált kerete. A döntés évente 3-4 ezer szakképzettséggel rendelkező pályakezdő elhelyezkedését segítheti - mondta a kormányszóvivő.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek