kapubanner for mobile

Támogatásra lelt a kispártoknál a Reformszövetség javaslata

Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, az SZDSZ és az MDF, valamint az MTI által megkérdezett makrogazdasági elemzők is egyetértettek a Reformszövetség által szombaton közzétett gazdaságpolitikai program főbb elemeivel, míg Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke erős kritikával illette azt.

Simor András jegybankelnök hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: a jegybank egyetért a Reformszövetség javaslataival, amelyek megvalósítása nem fájdalommentes ugyan, ám ha nem valósulnak meg, az még nagyobb fájdalommal járhat. Úgy vélte, hogy a közélet szereplőinek kötelességük reagálni erre a csomagra. Az MTI által megkérdezett makroelemzők szintén úgy vélték, hogy a Reformszövetség programja előremutató és egybevág a szakmai konszenzussal.

Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. makrogazdasági elemzője úgy fogalmazott: "Magyarország számára jelenleg nincs is más lehetőség, mint egy hasonló léptékű strukturális reform végrehajtása". Németh Dávid, az ING Bank Zrt. makroelemzője szintén egyetértett a program fő irányával, hiányolta ugyanakkor a radikális önkormányzati reform melletti markánsabb kiállást, a pártfinanszírozás rendbetételére vonatkozó javaslatokat, valamint az adórendszer egyszerűsítését célzó terveket.

Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke ezzel szemben úgy vélte: a kormánynak az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) keretein belül a szociális partnerekkel kell megállapodnia a gazdaságpolitikai programjáról, nem pedig a Reformszövetséggel, amelynek javaslatai többségükben nem alkalmasak arra, hogy az OÉT plenáris ülésén megvitassák őket. Borsik János hangsúlyozta: "könnyű ragyogónak látszó ötleteket előadni a felelősség teljes hiányában. Hiszen nem nekik kell kiállni a munkaadók és a munkavállalók elé!" Hozzátette: a miniszterelnök jól kifejezte az autonómok véleményét is, amikor "dermesztőnek" nevezte a programot.

Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője hétfőn kijelentette: pártja a Reformszövetség gazdaságpolitikai programját fogja képviselni és megjeleníteni az Országgyűlésben. Kóka János egyúttal egyeztetést kezdeményezett a parlamenti pártok frakcióvezetőivel arról, hogyan tudna az Országgyűlés a Reformszövetség javaslataival foglalkozni. Dávid Ibolya, az MDF elnöke napirend előtti országgyűlési felszólalásában őszinte anyagnak nevezte a Reformszövetség tanulmányát. Elmondta: annak tartalmával kapcsolatban pártjának kérdései vannak, például az, miért kerülgetik a minimálbér adómentességének kérdését. Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára az Országgyűlés előtt kifejtette: szükséges ugyan csökkenteni az államháztartás működésének kiadásait, de olyan mértékű csökkentés, mint amekkorát a Reformszövetség javasol, nehezen képzelhető el.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új ünnepnapot kapna Magyarország: július 8. munkaszüneti nappá válhat

Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk

6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk