Tartanak a britek a keleti vendégmunkásoktól
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA brit statisztikai hivatal adatai szerint júniusban 141 ezer román és bolgár bevándorlót alkalmaztak brit munkahelyeken, szemben a tavalyi 104 ezerrel. Ez 36 százalékos emelkedés - hangzott el az MR1 Kossuth Rádióban.
Az adatok tükrében érthető, ha sokan aggódnak, hogy e két országból mennyien indulnak majd útnak Nagy-Britannia felé, amikor januárban lejár az a korlátozás, amely eddig e két ország polgárainak brit munkavállalását korlátozta. Egyesek szerint további negyedmillióan is ott próbálnak majd szerencsét.
Már 4,5 millió a vendégmunkások száma
A bevándorlással foglalkozó Migrationwatch UK szervezet becslése szerint a következő években legalább évente ötvenezer bevándorló várható csak Romániából és Bulgáriából. A napokban közzétett statisztikák szerint tavaly összesen 200 ezerrel nőtt a külföldi munkavállalók száma, és immár eléri a 4,5 milliót.
Már 4,5 millió a vendégmunkások száma
A bevándorlással foglalkozó Migrationwatch UK szervezet becslése szerint a következő években legalább évente ötvenezer bevándorló várható csak Romániából és Bulgáriából. A napokban közzétett statisztikák szerint tavaly összesen 200 ezerrel nőtt a külföldi munkavállalók száma, és immár eléri a 4,5 milliót.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?