Tesco: demonstrációk zavarják meg a karácsonyi bevásárlást
Több Tesco áruház előtt tartottak figyelemfelkeltő demonstrációt a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) tagjai szerdán délelőtt.
Éliás Ádám, a VÉSZ elnökének tájékoztatása szerint Győrött, Székesfehérváron, Budaörsön, Hajdúböszörményben és Szegeden volt békés tüntetés. A tiltakozást azért szervezték, mert álláspontjuk szerint egy tagjuk az egyik hipermarketnél elvégzett építési munkája után mintegy 80 millió forintot nem kapott meg.
A szegedi rókusi körúti Tesco áruház két bejárata előtt a VÉSZ mintegy harminc láthatósági mellényt viselő tagja demonstrált. A szervezet emblémáját ábrázoló táblákat emeltek a magasba, a karácsonyi bevásárlásba siető vevőknek pedig fénymásolt szórólapokat osztogattak - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
A Tesco az alábbi közleményt adta ki az akció kapcsán:
"A Tesco-Global Áruházak Zrt. 2009-ben szerződést írt alá a Fire-Ép Kft. vállalkozóval a Hajdúböszörményben létesítendő áruház környezetében történő durva tereprendezés és útépítési munkára. Az áruházlánc kizárólag a Fire-Ép Kft. vállalkozóval áll jogviszonyban. A Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége által képviselt alvállalkozókkal a Tesco nem kötött szerződést, így tartozni sem tartozik ezen cégeknek." - olvasható a cég álláspontja a sajtóanyagban.
A cég szerint az előbb írtak következtében tehát a Tesco és a jogszerűtlen demonstrálásra buzdító alvállalkozók között semmilyen jogviszony nem jött létre, így ők kizárólag a velük szerződéses kapcsolatban álló kivitelezőtől követelhetik az őket megillető díjakat, melyeket a Tesco a kivitelezőnek határidőre megfizetett.
Az áruházlánc közleményében leszögezi: maradéktalanul eleget tett fizetési kötelezettségének, és megfizette a kivitelező részére az építéssel kapcsolatosan felmerült valamennyi kiadását (ideértve a felhasznált építési anyagok, alkatrészek stb. értékét).
"Amint a Tesco tudomására jutott, hogy a fővállalkozó nem megfelelően fizeti alvállalkozóit, a Tesco minden elvárhatót megtett annak érdekében, hogy a fővállalkozói szerződéses értékhatárig, az engedményezés jogintézményét alkalmazva közvetlenül az alvállalkozóknak fizesse ki a munkák ellenértékét, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy a helyi kis- és középvállalkozások biztonságosan tudjanak működni és megkapják a ténylegesen elvégzett munkájuk ellenértékét." - írják a közleményben.
A fent leírtak alapján a Tesco megfontolja, hogy a jövőben milyen jogi lépéseket kíván tenni a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége által lefolytatott jogszerűtlen és az emberek karácsonyi bevásárlását akadályozó demonstrációk ellen" - zárul a Tesco közleménye.
MTI/Tőzsdefórum

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon