kapubanner for mobile

Tiltakoztak szlovák újságírók a közmédia vezetésének intézkedései miatt

Mintegy 170 szlovák újságíró írta alá azt a közös nyilatkozatot, amelyben nyugtalanítónak minősítik a szlovák közmédia (RTVS) vezetésének egyes lépéseit, köztük néhány újságíró elbocsátását - írja az MTI.

A közös nyilatkozat azt követően született, hogy a több száz fős személyi állományú RTVS-nek - a szlovák rádió és televízió közös igazgatású intézményének - vezetése a napokban úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg négy külsős munkatársának szerződését, négy másik alkalmazottat - egy kulturális, egy kül- és két belpolitikai szerkesztőt - pedig elbocsát.

A nyilatkozat aláírói szerint az RTVS új vezetése célzottan elbocsát vagy zaklat és korlátoz olyan újságírókat, akik "az elmúlt években alapvető módon hozzájárultak a közvélemény közmédia iránti bizalmának megújításához". A tiltakozók a nyilatkozatban annak a véleményüknek is hangot adtak, miszerint a szlovák közmédiában megjelentek "a cenzúra csírái", valamint arra irányuló próbálkozások is, hogy a műsorokba propaganda jellegű közlések kerüljenek bele.

A pozsonyi Sme a nyilatkozatot aláírók névsorát hírportálján is közzétette. Az aláírók között szinte kizárólag liberális médiumokban dolgozó újságírók szerepeltek. A nyilatkozattal összefüggésben csütörtökön "az elbocsátások leállítására" szólított fel a Transparency International Slovensko nevű nem kormányzati szervezet is. Az RTVS-ben végbement történéseket csütörtökön Andrej Kiska államfő is nyugtalanítónak minősítette.

Az RTVS vezetése az üggyel kapcsolatban kiadott állásfoglalásában azt írta: a közmédiában egyetlen olyan esemény sem történt, amely miatt a közvéleménynek vagy az újságíróknak nyugtalankodniuk kellene. Rámutattak: a most lezajlottnál összehasonlíthatatlanul nagyobb méretű személycserékre került már sor a múltban az intézmény élén történt változások következtében.

Az RTVS jelenlegi vezérigazgatója, Jaroslav Rezník tavaly nyáron került az intézmény élére, korábban a szlovák közszolgálati hírügynökség, a TASR, még korábban pedig - az akkor még önálló intézményként működő - szlovák közszolgálati rádió vezérigazgatója volt. Rezníket a szlovák sajtó a jelenlegi szlovák kormány legerősebb pártjához, az Irány - Szociáldemokráciához közel állónak tartja. Különböző indoklásokkal már akkor sok támadás érte őt a szlovák ellenzéki pártok és a liberális sajtó részéről, amikor még csak felmerült, hogy jelölnék a szlovák közmédia élére.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek