kapubanner for mobile

Több fiatal próbálhat szerencsét külföldön a jövőben

Évente a tagállamokban élő 16-29 év közötti fiataloknak kevesebb mint fél százaléka kap lehetőséget valamilyen nemzetközi tapasztalatcserét biztosító uniós programban való részvételre - állapította meg Ján Figel oktatási biztos, akit a Világgazdaság idéz.

images

Brüsszel célja, hogy az arány emelésével kivételes lehetőségből általános jelenséggé váljon az, ha a fiatalok egy másik európai országban bővítik nyelvi, szakmai és kulturális ismereteiket. Fontos az is, hogy ne csak az egyetemi hallgatókat, hanem például a szakképzésben részt vevőket is fokozottan bevonják a programokba. A bizottság most nyilvános konzultációt kezdett arról, hogyan lehetne ezeket a célokat elérni. Az érintettek december közepéig közölhetik véleményüket az eacgreen-paper-mobility@ec. europa.eu e-mail címen.

Világgazdaság
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek