Több milliárd a MÁV dolgozóinak ösztönzésére
A kormány hét tételben összesen több mint 2,5 milliárd forintot csoportosított át a rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzatából. Ebből 1 milliárd forintot kap a MÁV a dolgozói ösztönzésére - derült ki a Magyar Közlönyből. Az összeg további négy milliárddal bővülhet a következő két évben.
A Magyar Közlönyben olvasható határozatok szerint 1 milliárd forintot kap a MÁV a dolgozói ösztönzésére, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium pedig az egyetemek, főiskolák támogatására, valamint a budapesti Erkel Színház rekonstrukciójára több mint 460 millió forinthoz jut - adja hírül az InfoRádió.
Az Origo információi szerint a pénteki Magyar Közlönyből az is kiderül, hogy a következő két esztendőben további 4 milliárdot szán a kormány a MÁV-Start Zrt., a MÁV-Gépészet Zrt. és a MÁV-Trakció Zrt. minden vasúti dolgozójának "pénzügyi ösztönzésére".
Bárány Balázs, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) alelnöke az Origo-nak azt mondta: arról a pénzről van szó, amit a MÁV-Cargo privatizációja után követeltek a dolgozóknak. "Orbán Viktor már ellenzéki politikusként is jogosnak tartotta követelésünket, hogy a MÁV-Cargo privatizációja után minden vasutas kapjon nettó 250 ezer forintot. Ez most valósul meg" - mondta Bárány, aki szerint a miniszterelnök a kormányhatározattal állta a szavát, amelyet még áprilisban adott, amikor Gaskó Istvánnal, a VDSZSZ elnökével tárgyalt. Bárány szerint az ötmilliárd forint fedezi követeléseiket, amelyeket a tavalyi borsodi árvizek idején fejenként százezerrel csökkentettek.
InfoRádió/Origo

A privatizációs bevételért cserébe?

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek